Téma
Élet értelme idézetek
-
A túlélési képességek egy piramist alkotnak, amelynek az alapját az élni akarás képezi. A piramis következő rétege a tudás. Ez táplálja az önbizalmat, és ûzi el a félelmet. A harmadik szint a gyakorlás: az ismeretek elsajátítása és szinten tartása. A piramis csúcsán a felszerelés helyezkedik el. Ha a túlélési ösztön tudással, gyakorlattal és felszereléssel párosul, bármire készen állunk!
-
A halál olykor valóban úgy borul rá a világra, mint a felhő a napra, hirtelen értéktelenné válik minden "cselekedetünk és tárgyunk", s megfoszt bennünket az irántuk tanúsított érdeklődéstől, létezésük törvényszerûségének és értelmének érzésétől, mindent beborít a szomorúság és az unalom. Ivan Alekszejevics Bunyin
-
A legszomorúbb dolog a tudományos kutatással kapcsolatban az, hogy amikor az ember még fiatal, sok ideje van, azonban senki nem ad neki pénzt. Mire egy kissé feljebb tornázza magát a ranglétrán, már általában képes rábírni valakit, hogy támogassa, soha nincs azonban elég ideje arra, hogy bármi érdemlegeset tudjon tenni.
-
Addig tanító-e valaki, amíg alkalmazásban áll, vagy mint a miniszterelnököt, haláláig megilleti a címe? Sőt, azon is túl, rá lehet-e írni a sírkövére akkor is, ha mint tanító elbukott, állásától megfosztatott? Fölösleges kérdések ezek, mert melyik épeszû ember akarna manapság tanítónak látszani, ha nem az? Vagy akár akkor, ha az. Vörös István
-
A kerékpározás több okból is vonzó. Ott van a sebesség, a taktika és a kiszámíthatatlanság, ami abból fakad, hogy több mint kétszáz sportoló gyûlik össze egy-egy versenyen, és mindenki kétségbeesetten nyerni akar, így nagy kockázatokat vállal. Az időjárás minden előjel nélkül a feje tetejére tud állítani bármilyen versenyt, és egy bukás romba döntheti a legkifinomultabb tervet is. A kedvencek jó formája semmit nem jelent, ha földre zuhannak száz kilométer per órás sebességnél. És ott van az emberi lépték is: mi nem egy stadionban versenyzünk, amit a távolból nézhetsz, vagy egy üveg mögül. A szurkolók egész közel jöhetnek, miközben mi felfelé mászunk azokra a híres hegyekre, láthatják az arckifejezésünk, ahogy kicsavarjuk az utolsó csepp energiát a testünkből, harcolunk a gravitációval és a kimerültség hullámaival. És amikor a versenynek vége, lemehetnek a hegy aljára és próbára tehetik magukat, anélkül, hogy sorba kellene állniuk, vagy bárhová el kellene menniük jegyet venni. Az út ott van, mindenki használhatja.