Téma
Élet idézetek
-
Ne csináljunk úgy, mintha az életben lennének úgynevezett lényeges dolgok! (...) Nem foglalkozom én semmivel, én csak úgy tengek-lengek a világban. Minek elkötelezni magamat bármi mellett? Család, karrier, mûvészet, munka vagy bármi egyéb mellett? Mennyi az élet? Néhány hét, esetleg néhány hónap? Mire belekezdenék valamibe, már túl is vagyok a léten. Cserna-Szabó András
-
Semmiféle magatartás nem jogosult, mely az emberi renden kívül akar felépíteni egyfajta életrendet és napirendet. Az ember számára a világ dolgainak és a cselekedeteknek addig van csak értelmük, amíg hatni akarnak az emberekre, s együttmûködnek az emberi világgal. Ez az együttmûködés lehet közvetlen és lehet közvetett. De saját érdekből senkinek nincs joga élni, igen, még alkotni sincs joga. Márai Sándor
-
Minden becsületes élet korszakokra osztható: tagolja időnket a táj, város, az utca, a ház, ahol éltünk, tagol társ, szülő, gyerek, munka és betegség, azok az emberek, akikkel egy-egy szakaszban együtt vagyunk, találkozunk naponta, akiktől - azt hisszük akkor - el nem válunk már soha, és akiket a következő fejezetben elejtünk és felejtünk, nem látjuk őket évekig, új emberek járnak az új etappal, hogy aztán a végén mindenki megkerüljön, hisz nem vész el senki, és semmi sem múlik el soha. Bächer Iván