Téma
Elfogadás idézetek
-
Miért tiszteljem az erényes embert, ha érdemei a társadalom érdemei? A gazember bizonyos értelemben tiszteletreméltóbb, hiszen tudja, hogy az egész társadalommal száll szembe, míg az erényes számít a megbecsülésre és a vele járó előnyökre. A gazemberséghez több erkölcsi bátorság kell, mint az erényes élethez. Száraz Miklós György
-
Mi, hétköznapi emberek nem úgy mûködünk, mint a józan gondolkodású tudósok, akik előbb apránként összegyûjtik az igazságra vagy a hazugságra vonatkozó bizonyítékokat, és csak azután vonják le a következtetéseket. Épp ellenkezőleg! Mi eleve elhiszünk mindent. És e hitünk csak akkor inog meg, ha a kétkedésünk és a gyanakvásunk van annyira erős, hogy semmiféle magyarázattal nem tudjuk már elaltatni. Malcolm Gladwell
-
Szókratésszel mérget itattak, a mi Urunkat Jézus Krisztust pedig keresztre feszítették! Ez az utóbbi időben már nem megy olyan könnyen; de egy erőszakos emberből, vagy egy gonosz, bikanyakú csuhásból szentet csinálni, s egy derék fickóból, csak azért, mert fejjel magasabb volt nálunk, hazajáró lelket és éjféli kísértetet - ez még mindennapos dolog. Theodor Storm
-
Hogy is felejtheti el egy felnőtt ember olyan tökéletesen a fiatalságát, hogy egy szép napon már egyáltalán nem emlékszik rá, milyen szomorúak és szerencsétlenek lehetnek néha a gyerekek! Teljesen mindegy ugyanis, hogy az ember egy eltört baba miatt sír-e, vagy pedig valamikor később azért, mert egy barátját veszíti el. Az életben sohasem azon múlik a dolog, miért szomorkodik az ember, hanem csakis azon, hogy milyen mély a szomorúsága. A gyermeki könnyek, istenemre, nem kisebbek, és gyakran súlyosabbak, mint a felnőttek könnyei! Erich Kästner