Téma
Elfogadás idézetek
-
Egy férfi és egy nő találkozik, megtetszenek egymásnak, megkívánják egymást, talán szeretik is egymást, aztán egy idő múlva már nem szeretik egymást, nem kívánják egymást, nem tetszenek egymásnak, sőt talán azt szeretnék, ha sose találkoztak volna. Megtaláltam, amit kerestem, gyermekem: az, amit egy férfi és egy nő közötti szerelemnek hívnak, nem más, mint egy évszak. És a szerelem szárba szökkenésekor ez az évszak a virágzás ünnepe, a szerelem hervadásakor viszont már csak egy csomó rothadt levél. Oriana Fallaci
-
A szerelem nem olyan, mint a szeretet. A szerelmet nem látjuk magunk körül. Kevés kivételtől eltekintve nem tapasztaljuk meg, hiszen általában a szüleink a kisgyermekkorunkban már nem szerelmesek egymásba. Ha pedig még azok lennének, akkor is az közöttük érezhető. És ami ennél még fontosabb, nem szerelemmel szeretnek bennünket. Mi sem így viszonyulunk a rokonainkhoz, a barátainkhoz. Így tehát nem tanuljuk, nem is tanulhatjuk meg. Légrádi Gergely
-
Az "érzés" gyakran sokkal közelebb áll az igazsághoz, mint a "tudás". Elmondhatom, hogy a biogazdálkodási módszerek ökológiailag miért jobbak, mint a hagyományos mezőgazdaság, vagy elvihetlek egy bio- és egy hagyományos farmra, miközben nem mondok semmit, csak hagyom, hogy a szíved döntse el, melyiknek van több értelme. Mark Boyle
-
Ha mi és a másik álarcot visel, az nem kapcsolat, hanem álarcosbál. Amennyiben ezt viccesnek találjuk, és jól szórakozunk a maszkokon és a játékokon, akkor örüljünk neki! A tapasztalat azonban sajnos azt mutatja, hogy ezek az álarcosbálok szomorúak és lehangolóak szoktak lenni. Nem egyesítenek, hanem szétválasztanak, nem késztetnek álmodozásra, hanem nem hagynak aludni.