Téma
Elfogadás idézetek
-
Egyáltalán nem a személyes tulajdonságok, nem az ügyetlenség vagy ügyesség, nem az érdemtelenség vagy érdem, hanem igenis kizárólag a szerencse az, aminek az emberfia élete sikerét vagy nyomorúságát köszönheti. S ráadásul mindkettő egyszerre is utolérheti az emberfiát; szerencse és pech ugyanaz is lehet; egyetlen kártyalap két oldala, egyazon lapjárás két jelentése. Székely János
-
Van egy másik karácsony. Egy másik karácsony, amit nem az év egy meghatározott napján ünnepelünk. Sőt. Valójában azt sem tudjuk, melyik év melyik napján lep meg. Mégis, ugyanúgy várjuk, sőt, még jobban, mint azt a bizonyosat. Mert csodára várunk. A legnagyobbra. Az Élet csodájára. Csitáry-Hock Tamás
-
A tapasztalat emberei (...) tudják a micsodát, de nem tudják a miértet, - az elméleti tudósok pedig a miértnek és az oknak ismerői. Ezért tartjuk a tervező építészeket is szakkérdésekben értékesebbeknek és a kőmûveseknél tudósabbaknak és bölcsebbeknek, mert ők tudják az okait is mindannak, amit alkotnak. A munkások azonban úgy tesznek, mint némely élettelen dolog: megtesznek, létrehoznak valamit, de nem tudják, hogy mit, - úgy, ahogy éget pl. a tûz. Arisztotelész
-
Az emberek meghajolnak a lángész hatalma előtt, gyûlölik, iparkodnak megrágalmazni, mert osztozkodás nélkül harácsol, de ha kitart, meghajolnak előtte. Szóval térden állva imádják, ha nem ránthatták sárba. A korrupció burjánzik, a lángész gyéren virul. Így hát a korrupció a túlsúlyban levő középszerûség fegyvere, amely mindenütt elevenbe vág. Honoré de Balzac