Téma
Elfogadás idézetek
-
Amikor egy ember szembekerül egy másik emberrel, két egyenlő idő kerül szembe egymással: a mulandó élet két korlátozott ideje. Csakhogy manapság már nem egymással kerülünk szembe, hanem az adminisztrációkkal, amelyeknek léte nem ismeri a fiatalságot, az öregséget, a fáradtságot, a halált: kívül van az emberi időn. Az ember és az adminisztráció két különböző időt él. Milan Kundera
-
A pap közvetít az ember és az isten között, s örök életet ígér. Az orvos az ember és a halál között közvetít, reménytelen pört véd olyan fölperessel szemben, aki legföljebb haladékot ád, de az alperest sohasem engedi ki körmei közül, az orvos olyan ellenféllel tárgyal, aki az ördögnél is konokabb diplomata, az orvos a mi földi, mulandó életünket toldozgatja-foltozgatja. Ez a föladat, hölgyeim és uraim, talán szerényebb, mint a papé, de - úgy érzem - sokkal nehezebb. Kosztolányi Dezső
-
Az öregség és a halál két egymástól teljesen független fogalom, ha valaki öregszik, az még nem jelenti, hogy a halálához közeledik. A halál, csakúgy, mint a szerelem, váratlanul állít be, nem tudhatod, milyen úton érkezik, vagy hogy miért jön egyáltalán. A halál olyan, mint a szerelem, felbukkan és elillan, szélhez vagy szivárványhoz hasonlóan, és ki tudja, mi marad utána, ha egyszer elmegy.