Téma
Emberi jogok idézetek
-
Állandóan azt sulykolják belénk, hogy az emberélet a legszentebb dolog az univerzumban. Mindenki ezt mondogatja: a tanárok az iskolában, a politikusok a parlamentben, a jogászok a bíróságon és a színészek a színpadon. Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata, amelyet az ENSZ a második világháború után fogadott el, és amellyel talán a legközelebb jutottunk egy globális alkotmányhoz, kategorikusan kijelenti, hogy az élethez való jog az emberiség legalapvetőbb értéke. Mivel a halál nyilvánvalóan megfoszt minket ettől a jogtól, emberiségellenes bûn, és így hadat kell viselnünk ellene. Yuval Noah Harari
-
Az emberek világszerte fokozatosan egyre inkább alapvető értéknek tekintik az egyenlőséget és az egyén szabadságát. Csakhogy ez a két érték ellentmond egymásnak. Az egyenlőség csak úgy biztosítható, ha megnyirbáljuk azok szabadságát, akik többel rendelkeznek belőle. Annak garantálása, hogy minden egyén azt tehet, amit akar, elkerülhetetlenül sérti az egyenlőséget. Yuval Noah Harari
-
Magától értetődőnek tartjuk ezen igazságokat: hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, teremtőjük bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel őket, melyek között ott van az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való jog. E jogok biztosítására kormányokat állítottak fel az emberek, és ezen kormányok a hatalmukat a kormányozottak egyetértéséből nyerik. Thomas Jefferson