Téma
Eső idézetek
-
Divattervező lesz belőled, magas sarkú cipőben fogsz rohangálni, és persze nagyon menő meg elegáns leszel. És majd másokkal is elhiteted, hogy nagyon menők és elegánsak, ha épp a te általad tervezett ruhákban járnak. De rá fogsz jönni, hogy bohóc vagy egy jelentéktelen cirkuszban, ahol az emberek bemagyarázzák egymásnak, hogy létfontosságú, hogy az egyik évben pont így nézzenek ki, a másik évben meg pont amúgy. Janne Teller
-
Mindig mulatok, amikor az amerikai filmekben az elnököt úgy ábrázolják, mint aki tényleg dönt dolgokról. Már rég összeomlott volna a világ, ha tényleg így lenne. Egy ember nem rendelkezik annyi információval és nem ért annyira hozzá, hogy döntsön. Vannak nagyon jól kidolgozott szervezetek, amelyek feldolgozzák az információt, és elkészítik a döntést, és az elnöknek két-három szinte teljesen egyforma döntés közül kell választania. Csányi Vilmos
-
Az ember nem szélkakas! A régi vitorlások, ha jó szélbe kerültek, akkor sebesen szálltak a hullámokon, de ha szélcsend volt, akkor hetekig rostokoltak egy helyben. Nekünk ezen a téren inkább a gőzhajókra kellene hasonlítanunk: bárhonnan fúj a szél, a kitûzött céljaink felé kell haladnunk. Böjte Csaba
-
Ha kifelé nézünk, olyan szeme, ami mindent lát, nincs senkinek. De ha befelé nézünk, mindenkinek kell látnia mindent, és ettől a szigorú bírótól, saját magától mindenkinek félnie kell. Egyszóval a lelkiismeret: az a mi istenünk. Ami pedig a túlvilágot illeti, az alighanem mese, de hasznos mese. Kell az az ijesztgetés, hajaj, de még mennyire kell, hogy az ember féljen a rossz cselekedetektől. Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko