Téma
Eső idézetek
-
Pinocchio fabábu volt, ami kisfiú akart lenni; csak igazat kellett mondania, hogy ez sikerüljön, de még így is folyton hazudott. Helyesen cselekedni nehéz, mert hazudni könnyebb, mint igazat mondani, és mert olykor azzal éred el, amit akarsz. De egy idő után a hazugságok nőni kezdenek, mint Pinocchio orra, és meg sem tudjuk különböztetni a hamisat a valóditól. Vagy elkezdünk élni a hamis világban, vagy szembenézünk az igazsággal és annak minden következményével.
-
A gazdagoknak el kell rejteniük a pénzüket, ha igaz barátokat szeretnének - ez egy ismert tény. Ami kevésbé köztudott, az az, hogy a mûveltségedet, a tudásodat is el kell rejtened. Az emberek csak akkor lehetnek igazán barátok, ha nem fölényeskednek egymással, és nem igyekeznek szellemileg felülkerekedni a másikon. Nassim Nicholas Taleb
-
Ha ismerünk olyan embert, akinek valamilyen káros szenvedélye van, arra ne függőként tekintsünk, hanem olyan embert lássunk benne, akinek segítségre van szüksége. Gondoljuk át, hogy miért kerülhetett ebbe a körforgásba, keressük az okokat. Fogadjuk el, ha valaki nem kéri a segítségünket, mert lehet, hogy egyedül is képes lesz letenni a függőségét. Ha viszont látjuk, hogy nem efelé halad, akkor segítsünk neki olyan embert találni, akitől el tudja fogadni a segítséget. Kováts Laura Rozália
-
Bármennyire kemények, kíváncsiak vagy elborultak vagyunk, előbb-utóbb találkozunk valakivel, aki messze túltesz rajtunk. Aki családja, barátai körében eddig kalandornak volt kikiáltva, ilyenkor késztetést érez rá, hogy továbbra is megpróbáljon túltenni a környezetén, de ez hasonló eredménnyel jár, mint a kocsmában az asztaldöngető ivászati verseny: az ember vagy bajba keveredik, vagy kidől még akkor is, ha győztesen kerül ki a megméretésből.
-
Nem mondtuk ki egymásnak, talán még magunknak sem, hogy aggódunk, és rettegünk attól, hogy kimaradunk valamiből, mert már nem a fővárosban élünk, hanem egy isten háta mögötti faluban, ahol jó a levegő, persze, de nem történik semmi, ez öngyilkosság, mert egyszerûen elfelejtenek minket, mi pedig kiszorulunk a városból, a kulturális életből, a társaságból, az idő múlásából és a változásból. Na, és mit csináltok ott vidéken, kérdezték a budapesti barátok, mi pedig nevettünk, mintha bugyuta kérdést hallanánk, mit, mit, hát a fővároson kívül is van élet, feleltük összekacsintva, de közben szorongva néztük egymást, vajon a másik mit gondol, tényleg jó lesz-e itt nekünk, és ha igen, vajon meddig. Czakó Zsófia
-
Az orvosok sok mindent adnak egy betegnek. Gyógyszert adunk, vagy tanácsot. És legtöbbször osztatlan figyelmet is kapnak tőlünk. De a legnehezebb, amit egy betegnek megadhatunk, közölni az igazságot. Az igazság kegyetlen. Az igazság kellemetlen. És nagyon gyakran az igazság fáj. Az emberek azt mondják, az igazat akarják hallani. De tényleg akarják? És néha azért mondjuk ki az igazat, mert nem bírjuk megállni. És néha kimondjuk, mert minimum ennyivel tartozunk.