Téma
Extrovertáltság idézetek
-
Alig érdemes élni. Alig érdemes. Amikor még gyerek voltam, annyira hittem, hogy én valami különlegeset tudok. Hogy csak rám várnak, hogy engem meghallgassanak, és mindenki el lesz ámulva, hogy erre még nem jött rá az emberiség. Pedig hát semmi sincs. Néhány üzekedő baromnak eszébe jut, hogy gyereket csináljon, mert közben néhány percre jó nekik, aztán ez a gyerek növekszik, teletömik hazugsággal, ha pechje van, lemészárolják, ha szerencsés, magától rohad meg előbb-utóbb. Jókai Anna
-
Tudatában voltam az együgyûségemnek és a hitem naiv voltának. De mi mindent meg nem teszünk kétségbeesésünkben, mely szinte összezavarja a gondolatainkat. Becsülettel elviseltem volna mások gúnyolódását és megvetését, tûröm, hogy álszent bolondnak nevezzenek (...), ha ez segített volna. De nem kaptam támogatást, csak eső jött fentről, és egyszer csak az eredménytelenség miatt feladtam az Istennel való próbálkozást.
-
A média és a közvélemény örömmel kap fel olyan bulvártémákat, mint egy kútba esett kisgyerek, vagy egy vicces árverés az eBayen. Vannak tények, amik elterjednek, míg mások, bár fontosabbak és sürgősebbek lennének, elsikkadnak. Ha a marketingesek jobb történeteket tudnának kitalálni igazán fontos dolgokkal kapcsolatban - például hogyan juttathatnánk gyógyszert a nélkülözőknek, hová kellene békefenntartókat küldenünk -, abból mindannyian profitálnánk. Seth Godin
-
A közösségi oldalak azt az illúziót keltik, hogy sokakkal kapcsolatban állunk, fontosak vagyunk. (...) Elhitetik velünk, hogy mély érzelmi kapcsolatokat ápolhatunk a világhálón, miközben ezekből éppen legfőbb vágyunk, a minőségi kapcsolat, az intimitás hiányzik. Soha nem lehetünk biztosak abban, hogy a leírtak valóban rólunk és nekünk szólnak-e. Netán csak a gép figyelmeztetésére küldtek nekünk szép, szülinapi szóvirágokat?