Téma
Fák idézetek
-
A nők és a férfiak egymás kiegészítői. Ez azt jelenti, hogy egymás ellenpontjai vagyunk, mindazzal a konfliktussal, amit ez jelent, de ugyanakkor kiegészítjük egymást. Egy nőben megvan a melegség és az elfogadás, ami áldott nyugalmat jelent mindazokkal az éles támadásokkal szemben, amelyek a világban érik az embert.
-
Életünk hátralevő része egész földi pályafutásunk legragyogóbb szakasza lehet. Ne játsszuk el ezt az esélyünket azzal, hogy átadjuk magunkat az önsajnálatnak és a depressziónak, engedve, hogy a keserûség feleméssze lelkünket. Ne üldözzük el a barátainkat azzal, hogy gyászos hangulatunkba burkolózunk, és minden vigasztalást elutasítunk. Gary Chapman
-
Amíg itt vagyunk, itt van az életünk is. Így mikor szeretettel és figyelemmel árasztjuk el férjeket, feleségeket, szülőket, gyermekeket, és örökös barátainkat, akik körülöttünk vannak, ugyanezt kell tennünk, ugyanilyen mértékben a saját életünkkel is, hiszen a miénk. Az életünk mi magunk vagyunk. Cecelia Ahern
-
Miért olyan sok a válás manapság? Azért, mert már nem nagycsaládokban élünk. Régen úgy volt, hogy amikor egy férfi és egy nő összeházasodott, az asszony sokkal több rokonnal beszélgethetett mindenféléről. A férj pedig sokkal több havernak mesélhetett ostoba vicceket. (...) A legtöbben azonban, ha megházasodunk, csak egy új társat jelentünk a másiknak. A férjnek lesz egy új haverja, de az egy nő. A feleségnek lesz még valakije, akivel mindenféléről beszélgethet, de az egy férfi. Kurt Vonnegut
-
Azoknak, akik hisznek Istenben, a nagy kérdések meg vannak válaszolva. Azonban nekünk, akik nem fogadják el rögtön Isten formuláját, a nagy válaszok nem maradnak kőbe vésve. Mi alkalmazkodunk az új helyzetekhez és felfedezésekhez. Mi alakíthatóak vagyunk. A szeretetnek nem kell parancsnak vagy a meggyőzés eszközének lennie. Én a magam Istene vagyok. Azért vagyunk, hogy elfelejtsük az egyház, az állam és az oktatási rendszerünk tanítását. Azért vagyunk, hogy sört igyunk. Azért vagyunk, hogy háborúzzunk. Azért vagyunk, hogy nevessünk, és olyan jól éljük az életünket, hogy a Halál féljen elvinni minket. Charles Bukowski
-
Minél régebb óta vagyok házas, annál biztosabb vagyok benne, hogy a dolgok nem csak feketék vagy fehérek. Nem azt mondom, hogy kizárólag én vagyok a hibás a házasságunkban felmerülő problémákban, csak azt jelenti, hogy valahol lennie kell néhány szürke foltnak is. Egyikünk sem tökéletes. Nicholas Sparks
-
A nők a verbális kommunikáción keresztül érzékelik az őket körülvevő világot, a cselekedetek nem számítanak. Adott egy férfi, aki hazaadja a fizetését, ajándékokkal kedveskedik a feleségének, nem iszik és nem lép félre, viszont ha naponta háromszor nem ismétli el a feleségének, mennyire szereti, a nő azt fogja hinni, hogy a férje nem értékeli őt eléggé. Alekszandra Marinyina
-
Ha két ember, aki idegen volt - mint mindnyájan -, egyszer csak ledönti a köztük levő falat, és szoros közelséget érez, egynek érzi magát, az egységnek ez a pillanata az élet egyik legfelvillanyozóbb, leglelkesítőbb élménye. Kivált rendkívüli és csodálatos olyan embereknek, akik addig magányosan, elszigetelten, szeretet nélkül éltek. Erich Fromm
-
Ahogy halványodik a kezdeti eksztázis, a varázslat, lassan eltûnik az a kép, amit mi, nők az elején felépítünk magunknak a párunkról, és vice versa (kölcsönösen). Lepereg a máz a férfiról, akit addig ideálisnak hittünk, no meg rólunk az, amit ők képzeltek rólunk, belénk. Marad a valóság. Hogy a fickó fiktív.
-
Egy igazán értelmes nő megérti, hogy a háziasszony feladatai, a gyermeknevelés és a főzés nem lealacsonyító. Ez kulcsfontosságú feladat az egész nép, az egész nemzet számára, és senki más nem tudja elvégezni. A férfiak semmiképpen sem! A nőknek nem véletlenül van méhe és mellei. Így rendelte a természet, akár tetszik nekünk, akár nem.