Téma
Fák idézetek
-
A legtöbb nő számára a boldogságot a jövés-menés jelenti, az, hogy kis dolgokkal foglalják le magukat. A gyerekek gondozásával, nevetgéléssel, más nőkkel való civakodással, és azzal, hogy hol szerelmesek egy férfiba, hol meg dühösek rá. A sok kis dolog összeáll, akár a felfûzött gyöngysor. Agatha Christie
-
A gazdasági világválságon a fejlettek óriási áldozatok árán túl fognak vergődni, de a közepesen fejlett világ - the rest of the world - meredeken hullik a feneketlen sötétségbe. Ahol intelligensen kezelik a vírust és a válságot, ott a veszteséget minimalizálni lehet. Ilyen ország nagyon kevés van. Az eddig is tágra nyílt olló a fejlettek és a finomkodva fejlődőknek nevezettek között exponenciálisan tovább nyílik. (...) A földkerekség teljes politikai és gazdasági szisztémája leszerepelt. Elő szokott fordulni ilyesmi, ilyenkor a szélsőségesen irracionális hit segít, mint például kétezer évvel ezelőtt a kereszténység. Az ember, ez a vallásos vadállat, az objektíve megoldhatatlan problémákat radikálisan új vakhittel szokta orvosolni. Spiró György
-
Ahhoz ugyanis, hogy saját magunk alakítsuk, formáljuk boldogságunkat, bizonyos élettapasztalatra, emberismeretre, ítélőképességre van szükségünk. Egy fiatal, tapasztalatlan lányt könnyû becsapni, könnyû zsákmánya lehet a kalandoroknak... És a valódi boldogság helyett a boldogság illúzióját kapja. Berkesi András
-
Azok az idegenek, akiknek már nincs hazájuk, igazában csak e pillanatokban élnek életük régi feszültségével: a pillanatokban, amikor várják a reggeli postát. (...) Tudják, hogy a haza nem csak egy térképen meghatározható földrajzi tünemény volt, hanem egy élménykör, mint a szerelem. Aki ebből az élménykörből egyszer kilépett, hasztalan tér vissza ahhoz, amit vagy akit szeretett: nem egy hazát talál, nem is szerelmesét, hanem egy országot, vagy egy nőt, aki időközben kissé meghízott, vagy máshoz ment feleségül. Márai Sándor
-
Nem választanunk kell, hanem megnyugodnunk, nem választani a helyes és helytelen között, hanem megnyugodni, hogy nincs ránk bízva semmi, felfogni, hogy egyetlen nagy gondolatrendszer helyessége sem az igazságán múlik, mert nincs mihez hozzámérni, hanem szépségén, és ez a szépség váltja ki a hitet, hogy e szépség: helyes. Krasznahorkai László
-
Régebben azt hittem, az élet csak úgy lehet tökéletes, ha mindig történik benne valami izgalmas, ha pörög, mint egy végeláthatatlan akciófilm. Ma már érzem, tudom, hogy nem a vihar a fő attrakció, az előtte való csönd pillanatai azok, amiket meg kell tanulni élvezni. Akkor valósulhat ugyanis meg az idilli állapot, amit az emberek egyszerûen csak boldogságnak neveznek. Akkor, ott, a csöndben. Szurovecz Kitti
-
A legtöbb divatos házasságban a szerelem tüze lassanként szeretetté csendesedik. Miután a kapcsolat szentesíttetett, az eskük elhangzottak, és az esküvői torták jóízûen elfogyasztásra kerültek, a szenvedélyes pillantások jogot nyernek arra, hogy átadják helyüket a barátságos tekinteteknek, és az egykor hevesen verő szívek is kényelmesebb, kellemesebb ütemre lassulnak.
-
A múlt egy csodálatos kifestőkönyv, és mi nagyon tehetséges színezők vagyunk. A kudarc élménye, vagy inkább emléke lassan vidám árnyalatba öltözik. És mi nap nap után egyre bátrabban vezetjük a kettős könyvelést, hogy aztán váratlan szembesülések hozományaként depresszióba amortizáljuk lelkünket. Miért? Miért vagyunk ilyen elképesztően idióták? Képtelenek vagyunk bármit is kezdeni az idővel, a mások és magunk döntéseivel. Mindent újracsinálnánk, állandóan elszalasztott ziccerekről, rossz húzásokról kesergünk, így rövidítve meg mindenkit. Nagy árat fizetünk, ha nem fogadjuk el a történéseket olyannak, amilyenek. A szeretet nagy bravúrja az elengedés. Így szép és teljes a lecke, amire tanít. Novák Péter
-
A családi élet az első olyan iskola, ahol érzelmi leckéket sajátítunk el. A bensőséges kapcsolatok inkubátora ez, ahol megtanuljuk, hogyan érezzünk saját magunkkal kapcsolatban; a többiek miként fognak reagálni az érzéseinkre; mit gondoljunk ezekről az érzésekről és milyen reakciók közül válogathatunk; hogyan vehetjük észre és fejezhetjük ki a reményt és a félelmet. Ez az érzelmi nevelés nemcsak a szülők szavai és tettei révén valósul meg, hanem a modellek által is, amelyet saját érzelmeink, illetve a házastársak közötti érzelmek kezelésével mutatnak fel. Daniel Goleman
-
- Miért kell neked mindenből drámát csinálni? Voltak nők az életedben, ahogy vannak, és lesznek is. - Nem. Csak nők voltak meg én, és az élet körülöttünk, amit néhanapján hasonlónak láttunk. Vagy egy darabig úgy csináltunk, hogy mûködjön az egész, csak tettettük, mert így szokás, aztán elszabadult a valóság, és kiütköztek a nemes cél érdekében eltitkolt nézetkülönbségek. Gerlóczy Márton