Téma
Fáradtság idézetek
-
Te vagy a legfontosabb az életemben. Ha elmész, a seb sosem gyógyul majd be, és nem tudom, valaha is csitul-e majd a fájdalom. Az agyam természetesen tudja, hogy ezt is túlélem majd, hogy egyszer újra nevetni fogok, és egyszer eljön majd az a nap is, amikor már nem folyton csak rád gondolok, de a szívem ma még nehezen hiszi mindezt.
-
A kiejtés a nyelvtanulásnak egyik legnehezebb feladata; nyelvtudásunk egyik fontos próbaköve. Bár a szókincs és nyelvtan becsületes ismerete nélkül nem sokat ér, tudásunkat az első pillanatban mégis ennek alapján ítélik meg. Körülbelül azt a szerepet játssza képességeink elbírálásában, mint a külső a nők életében. A csinos nőnek megjelenése pillanatában mindenképpen igaza van. Később kiderülhet róla, hogy buta, unalmas, vagy éppen rosszindulatú, de az első csatát mindenképpen megnyerte. Lomb Kató