Téma
Fáradtság idézetek
-
Azt szokták mondani, minél tovább vársz valamire, annál jobban értékeled, amikor megérkezik. A krónikus fájdalom esetében ez az, amikor végre eljön a fájdalommentes nap... ám akkor a nagy részét azzal töltöd, hogy amiatt nyugtalankodsz, mikor tér vissza a fájdalom. Ettől az aggódástól és várakozástól soha nem szabadulsz, függetlenül attól, hogy hány jó napod van egymás után. Mert ha egyszer megtudod, milyen, amikor a tested fellázad ellened, akkor többé nem felejted el. És az időd nagy részét azzal fogod tölteni, hogy próbálod megelőzni a következő alkalmat, és idegeskedsz, hogy mégis mikor fog elkerülhetetlenül bekövetkezni.
-
A legtöbb ember nem is él, csak rohan. A messzi látóhatáron hunyorgó távoli cél felé igyekeznek, és nagy igyekezetükben annyira kifulladnak és elfáradnak, hogy észre sem veszik a szép, csendes vidéket, amely mellett elhaladnak, és aztán az első dolog, aminek tudatára ébrednek, a saját öregségük, amikor fásultságukban már egészen mindegy nekik az is, hogy elérték-e céljukat vagy nem. Jean Webster
-
Most már többé-kevésbé helyrezökkentem; ha kell, össze tudom szedni magam, s néha négy-öt óra hosszat is egészen úgy viselkedem, mint más; de minden semmiség visszavet előbbi állapotomba: egy emlék, hely vagy szó, egy kis töprengés, s főképp a maga levelei, sőt az enyémek is, amikor írom őket, valaki, aki magáról beszél: megannyi szirt, melyen szétzúzódik az önuralmam, és ilyen szirt bőven akad. Marie de Rabutin-Chantal
-
Állatok vagyunk, húsból és vérből valók, szükségünk van a testre ahhoz, hogy a lélekről is tudomást vehessünk. Minden szeretetkapcsolatból, amit elveszítünk, a testet sajnáljuk, és ha megőrizhetnénk a testet még a maga halott, néma, de sértetlen valójában, elégedettek lennénk. Piramisokat emelünk a testnek, és senkit nem tudunk halottnak tekinteni, száz év elteltével sem, amíg elő nem kerül a teste. Eltûntnek nyilvánítjuk, úgy hisszük, egy távoli, ellenséges területen rekedt, ragaszkodunk ahhoz, hogy életben tudjuk, hogy azt hihessük, visszatér. Nem segíthetünk neki, nem mehetünk el érte, mert aki olyan messzire távozott, az mindig hibázott, és meg kell fizetnie az árát. Nem tehetünk mást, mint visszavárjuk, kötelességünk visszavárni, akár egy életen át. Csak ha visszakapjuk a testét, szabadulunk meg a várakozástól.
-
A probléma afféle démon, időnként betéved az emberek közé, és gondokat okoz, meg kell oldani. Gyakran hallani az emberek szájából, ami azt jelenti, hogy sok-sok ilyesfajta démon forgolódik az emberek közt, felbukkannak, eltûnnek valahová, hírük sincs, de megint jönnek újak, és rávetik magukat az emberekre.
-
A legtöbb ember szeret beszélni, és nem tud figyelni a másikra. (...) Figyelni hosszan, csendesen és mélyen egy másik emberre - nehéz. Hogy ezúttal ne rólam legyen szó, hanem rólad. Hogy most ne én legyek fontos, csak te. Hogy nekem mi fáj, mi a bajom, nem lényeges. Odaadom neked a figyelmemet. Tiéd a lelkem, az időm - ez nem könnyû. Müller Péter