Téma
Feleség idézetek
-
Nem hinném, hogy van olyan állapot, amikor egyetlen aggályod sincs. De ilyen az élet. Az élet akadályok és félelmek nélkül unalmas, és harc nélkül semmit sem ér, nem igaz? Ha egy falon átjutsz, lesz előtted egy másik. De ha az egyiken túljutsz, meglesz az erőd, hogy túljuss a következőn is. És ha visszanézel és látod az akadályokat, amiken átjutottál, azt mondhatod, hogy "Wow, mennyi akadályt leküzdöttem!" és nevethetsz rajta. Hamaszaki Ajumi
-
Ha a világ elérhető erőforrásait elosztanánk a nyolcmilliárd ember között, akkor mindenki megélne. Ki lennének elégítve az alapvető igények, és a természettudományos bizonyítékok erősen amellett szólnak, hogy ha az embereknek ki vannak elégítve az alapvető igényeik, és biztosak lehetnek abban, hogy ez így is marad (ami lényeges feltétel), akkor egészségesebbek és így boldogabbak is lesznek, mint a gazdag emberek. Vagyis a javak egyenlő felosztása mindenkinek jobb lenne. Kim Stanley Robinson
-
Egy folyó nem emelkedik magasabbra a forrásnál. Teljesen irreális az a hit, hogy a világban olyan okozatok találhatók, mint például a személyiség, erkölcsösség, szabadság és intelligencia, amelyek ne lettek volna jelen a világot létrehozó okban. Egyszerûen tarthatatlan álláspontnak tûnik, hogy az anyag - az értelem, erkölcs és személyiség nélküli anyag - lenne a dolgok egyedüli, eredendő okozója!
-
Hát így éljük az életünket. Bármilyen mély és végzetes a veszteség, bármennyire fontos az, amit elraboltak tőlünk - egyenesen kitépték a kezünkből -, még ha emiatt teljesen megváltozunk, és csak a külső takaróréteg marad meg, akkor is így játsszuk tovább csöndben az életünket. Még közelebb kerülünk a számunkra kiszabott idő végéhez, elbúcsúzunk tőle, miközben magunk mögött hagyjuk. Ismételgetjük - sokszor egész ügyesen - a mindennapok véget nem érő cselekedeteit. A mérhetetlen üresség érzését hagyjuk hátra. Murakami Haruki
-
Mielőtt az ember felfedezte az ûrt, a holdat és a bolygókat, azt hitte, hogy a mennyország hatalmas istenek otthona és területe, akiknek hatalma nem csak az égboltra terjed ki, hanem az ember földi sorsára is, hogy a hatalmas háborúzó istenségek panteonjában keresendő az emberi élet, múlt és jövő oka. Az isteneknek emlékmûveket emeltek a földön és a mennyekben, de az ember új istenségre és vallásokra cserélte a régieket, amelyek nem kínáltak biztosabb válaszokat, mint a görög, római vagy egyiptomi őseink által imádott istenek, és mi kiválasztottuk hatalmas és jóindulatú isteneinket és bizonyosságot találtunk a tudományokban. Mind hiszünk és várunk egy jelre, egy felfedezésre. Szemünket az ég felé fordítjuk és készen állunk arra, hogy elfogadjuk a hihetetlent, hogy megtaláljuk sorsunkat a csillagokban. De hogyan nézzünk, hogy lássunk is? Régi vagy új szemmel?
-
Mit tudtál rólam? Az, hogy szeretlek, neked korántsem lehetett olyan meglepő, mint nekem. Mikor rájöttem, megijedtem. (...) "Mit fogok elmondani neked?" - törtem a fejemet. (...) Szerettem volna, ha kitalálsz rólam mindent, anélkül, hogy beszélnem kellene, s ugyanakkor, valahol mélyen, rozsdásan, csikorogva már készülődtek bennem a szavak, (...) és féltem, hogy elsírom magam, pedig nem volna semmi értelme, hiszen most boldog vagyok, olyan boldog, mint még soha életemben. Szabó Magda