Téma
Feleség idézetek
-
Ha van egy közösség, akkor tudom, hogy nálam nagyobb, hatalmasabb, erősebb, segít rajtam, odatartozom. Az evolúcióban azért fejlődött ki ez a képesség, mert ez kellett a túléléshez. Ha már képesek vagyunk így absztrahálni, akkor ezt a hatalmast Istennek is elnevezhetem, vagy szellemnek, vagy ördögnek, abban ezután már semmi különös nincs. Az igazi nagy ugrás tehát az absztrakció képességének a megjelenése, aminek értjük a mozgatóerejét, utána a többi csak mese, amit a vallások istenről alkottak. Csányi Vilmos
-
Az emberi lény mindig és mindenhol kénytelen elkeseríteni életét, különben nem lehet boldog. Mert földi paradicsom csak ott lehet, ahol a pokol is jelen van. (Rettenetes szomjúság hozhatja csak létre a kielégülés édes, velőkig hasító gyönyöreit s a rettenetes félelem a boldog megnyugvást.) Füst Milán
-
Megijedtem. Szorongó érzés vett rajtam erőt. Nem félek, én úgysem félek - akartam mondani. Féltem. Nem emlékeztem rá, hogy valaha is ennyire erősen éreztem volna a félelmet. Nem szabad félnem, hiszen nyár van, az ablakon bever a napfény, az utcán emberek sétálnak, körülöttem is emberek ülnek, csak kiáltanom kell, és megvédenek. Berkesi András