Téma
Feleség idézetek
-
A zene az a bizonyos harmadik, áram alatt lévő sín az élet metróalagútjában. Ha megérinted, a sokkhatás kizökkent az órák unalmas vánszorgásából, segít, hogy érezz valamit, hogy benned is fellobbanjon mind az a rengeteg érzés, amit az iskola és a tévé és a mosogatógép vacsora utáni feltöltésének megszokott körforgásában nem tudtál megtapasztalni. Joe Hill
-
Azzal, hogy éljük az életünket, egyre a halál felé haladunk. De ez csak egy a rengeteg igazság közül, amelyet meg kell tanulnunk. Naoko halálából a következőt tanultam: semmilyen igazság nem vigasztalhat abban a fájdalomban, melyet a szeretett lény halálakor érzünk. Nincs az az igazság, őszinteség, erő, kedvesség, amely kigyógyíthatna a szomorúságból. Nem tehetünk mást, mint túléljük valahogy a szomorúságot, tanulunk belőle valamit, aztán rájövünk, hogy amit tanultunk, annak semmi hasznát nem vesszük a következő, váratlan ránk törő fájdalommal szemben. Murakami Haruki
-
Mindannyian mást hiszünk arról, hogy hogyan értünk el ide. Isten teremtett minket. Földönkívüliek helyeztek ide. A villámlás nyomában születtünk, vagy térkapukon át érkeztünk. De végső soron a hogyan nem számít. Ez a bolygónk, a világunk, a Föld. Megjelentünk itt, eddig itt voltunk, és most is itt vagyunk. Te, én, mi mind, az egész emberiség. Nem fontos, miben hiszel, mi történt a kezdeteknél. De a vég! A vég fontos.
-
Gyakran halljuk a kifejezést: Az embernek természetes joga van a földhöz. Azonban ez abszurd, mert ezen az alapon azt is mondhatnánk: az embernek joga van a végtagjaihoz. Ha jogokról beszélünk ebben az összefüggésben, azt is kell, hogy mondjuk, hogy a fenyőfának joga van gyökeret ereszteni a földbe. Töltheti egy ember az életét léggömbben? A föld az emberé, és szerves része neki. Nem tudunk elképzelni egy embert föld nélkül ugyanúgy, mint fej vagy gyomor nélkül. A föld éppen annyira az ember egy része, egy szerve, mint a feje. Hol kezdődnek és hol végződnek egy ember emésztőszervei? Nincsen elejük és végük, hanem egy zárt rendszert képeznek kezdet és vég nélkül. Azok az alkotóelemek, melyekre az embernek szüksége van, hogy fenntartsa életét, emészthetetlenek nyers állapotukban és át kell, hogy menjenek egy előkészítő emésztési folyamaton. Ezt az előkészítő munkát nem a szánk, hanem a növény végzi el. A növény az, ami összegyûjti és átalakítja a tápanyagot, hogy az táplálékul szolgálhasson további folyamatokban, az emésztőcsatornában. A növények és a hely, melyet ezek elfoglalnak, ugyanannyira részei az embernek, mint a szája, fogai és a gyomra. Akkor hogyan tûrhetjük el, hogy bizonyos egyének kisajátítsák a földet, mint kizárólagos tulajdont, határokat állítsanak fel és őrzőkutyák és betanított szolgák segítségével távol tartsanak minket földterületektől, önmagunk részeitől, teljes egészben kitépjék azokat, amik voltak: testünk végtagjai? Nem olyan ez, mint az öncsonkítás? Silvio Gesell
-
Ha valaki azt mondja neked, hogy mennyire különleges vagy, pontosan csak ennyit mondhatsz: "Ez a személy, figyelembe véve sajátságos ízlését és szükségleteit, vágyait és kivetítéseit, különleges kívánsággal viseltetik irányomban, de ez semmit sem mond az én személyemről. Valaki más egészen közönségesnek fog tartani, de az sem mond rólam semmit sem." Tehát abban a pillanatban, amikor elfogadod a bókot, és átengeded magad az örömnek, akkor hatalmat adsz ennek az illetőnek önmagad felett. Azon fogsz fáradozni, hogy ő továbbra is különlegesnek tartson. Állandóan attól fogsz rettegni, hogy talál valaki mást, aki még különlegesebb lesz számára, s te kirepülsz a kegyeiből. Anthony de Mello
-
Megérzésekre, sejtésekre, metaforákra alapozva nagyon komplex konstrukciók készíthetők és kommunikálhatok: telepátia, telekinézis, akaratátvitel, kanálhajlítás, bioenergia, gyógyító kézrátétel, apró zöld emberkék a galaxisból és az elme megannyi más érdekes szüleménye. Tátott szájjal hallgathatjuk őket mindaddig, amíg nem kell megfelelniük a gyakorlat kritériumainak, a megismételhetőség, az előre megjósolható és ellenőrizhető előfordulás egyszerû természettudományos kritériumainak. Csak ennyi az oly hőn óhajtott befogadás, a tudományhoz tartozás feltétele. S ennek nem tudnak megfelelni. Csányi Vilmos
-
Az élet - még az elkerülhetetlen traumájával, fájdalmával, gyászával és szenvedésével és a halállal együtt is - ajándék. Ajándék, amit elszabotálunk, amikor börtönbe zárjuk magunkat: a büntetéstől, a kudarctól és az elhagyatástól való félelmünk; a szégyen és a vád; a felsőbbrendûség és az alacsonyabb rendûség; a hatalom és az irányítás iránti szükség börtönébe. Ha meg akarjuk ünnepelni az élet ajándékát, akkor bármi történik, mindenben meg kell találnunk az ajándékot, még abban is, ami nehéz, amiről azt sem tudjuk, hogyan éljük túl. Edith Eger
-
A folyók és a tengerek azért nyerik el száz és száz hegyi patak hódolatát, mert mélyebben fekszenek, mint emezek, tehát uralkodni tudnak a hegyi patakok felett. Így a bölcs is, aki az emberek fölött akar állni, alájuk helyezi magát; ha előttük akar járni, mögéjük áll. Ilyen módon, bár felettük van a helye, nem érzik a súlyát, és bár előbbre való náluk, létét nem érzik sérelemnek. Lao-ce