Téma
Feleség idézetek
-
Sokan kívánják elmondani nekem, hogy mi Isten akarata. Csakhogy ezt senki sem tudhatja. Valójában nem. Mert Isten hallgat. Mindig. Isten hallgat, az én fájdalmam azonban olyan átható, olyan hihetetlenül harsány, hogy most mindössze a saját akaratom szerint vagyok képes cselekedni, és csak remélhetem, hogy ez valami módon egybevág az övével. Amy Harmon
-
A vallás a jóság érzése, olyan áradó szeretet, mint egy folyó, élő és örökké mozgásban van. Abban az állapotban meglátjuk, hogy eljön a pillanat, amikor már nincs szükség további keresésre. Ennek a keresésnek a vége valami teljesen másnak a kezdetét jelenti. Isten, az igazság és a jó érzés keresése nem azonos a jóság és alázat gyakorlásával, hanem olyan valaminek a kutatása, amely felülemelkedik az elme felfedezésein és trükkjein. Ez azt jelenti, hogy érezni fogunk valamit, benne élünk, vele létezünk - ez az igazi vallás. Ezt viszont csak akkor valósíthatjuk meg, ha elhagyjuk a magunknak ásott medencét, és belevetjük magunkat az élet hömpölygő folyamába. Az élet ezután lenyûgöző módon fog óvni bennünket, így magunkra már nem kell vigyáznunk. Az élet magával sodor, mivel részévé válunk. Nem lesz probléma a biztonsággal, azzal sem kell törődni, mit mondanak, vagy nem mondanak az emberek. Ez az élet szépsége. Jiddu Krishnamurti
-
A világot bolondok és ostobák töltik meg, akik lehajtott fővel mindig ugyanazon csapdába kerülnek s mindig ugyanazon köveken zúzzák össze magukat. Meg tudod-e magyarázni, hogy miért keresi az ember állandóan a boldogságot, s az általa és neki berendezett társadalom miért nemz annyi szerencsétlenséget? Mintha valami rossz démon taszítaná az emberiséget ellentmondásokkal átkozott utakra és lehetetlen helyzetekbe. Ninon de Lenclos
-
A történelem során az ember rengeteget vitatkozott a szent tanításokról, a vallások útjelzőiről - pedig az erre pazarolt erőfeszítéseket egy mindenki számára jobb világ megteremtésére is lehetett volna fordítani, ha inkább arra bátorítottak volna minket, hogy az e tanítások által kijelölt, a belső békéhez vezető utakat járjuk be. Alberto Villoldo
-
A pszichiátriai diagnózisok túlnyomó többsége nem vérképek, agyi CT-k vagy hasonlók alapján születik. Hanem az emberek kimondott - vagy ki nem mondott - szavai alapján, amit a szakemberek így vagy úgy értelmeznek. És a diagnózis nyelvének megvan a hatalma, hogy alapvetően megváltoztassa emberek életét. Nathan Filer
-
Az igazság a tapasztalaton alapul, és sohasem szorul védelemre. Puszta tény. Ezért a "hívők" hangoztatják a leghangosabban és legharciasabban a nézeteiket. Az igazság őszinte keresője ezért jobban jár, ha óvakodik a hívők, az erőszakos hittérítők és a vakbuzgók befolyásától, bármi legyen is a meggyőződésük.
-
A rossz, a szeretetlenség, az igazságtalanság haragot vált ki belőlünk. A haragnak azonban nem az a célja, hogy bántó módon viselkedjünk azokkal szemben, akik ártottak nekünk. A harag isteni rendeltetése az, hogy pozitív és szeretetteljes cselekvésre késztessen annak érdekében, hogy az igazságnak érvényt szerezzünk, és helyreállítsuk a kapcsolatot azzal, aki vétett ellenünk. Gary Chapman
-
Egyetlen nap leforgása alatt visszakapni a sorstól valakit, akit szeretsz, és elveszíteni valakit, akiért szintén képes volnál meghalni. Nem élhet ott az egyik, ahol a másik. Megölnék egymást. Te pedig csak állsz kettejük között, mint valami szánalmas villámhárító, és mindkettejük fájdalma rád csapódik vissza, pedig mindketten téged szeretnek. Szurovecz Kitti
-
Egy bensőséges ölelés, egy gyengéd érintés az arcon vagy egy vigasztaló kéz a vállon - a legtöbben nagyon vágyunk ezekre néha. Különösen, amikor aggódunk, vagy amikor egyszerûen nehéznek tûnik az élet. (...) Az érintés azonban több puszta jóleső érzésnél vagy kellemes pillanatnál. (...) Nemcsak olyan éhség létezik, amely evéssel csillapítható, hanem úgynevezett bőréhség is. Azért érezzük olyan jól magunkat az érintések hatására, mert ilyenkor oxitocin szabadul fel a szervezetünkben, amely a jó közérzetért felelős hormonok egyike. Ez éppolyan fontos az alapvető szükségleteink kielégítéséhez, mint az ételek vagy a víz.