Téma
Feleség idézetek
-
Nem számíthatsz arra, hogy akad egyetlen ember is a világban, aki szavad, cselekedeted pontosan úgy érti majd meg, úgy fogja fel és magyarázza, ahogyan te elgondoltad. Mindig csak te tudod, mit akartál igazán: a világ mindig annyit ért és lát csak szándékodból, amit az emberi értelem rejtélyes, torzító tükre felfog és visszatükröz. Márai Sándor
-
A klasszikus totalitárius elmében az a kétségbeejtő, hogy hiába sérültek a fogaskerekek, mindegyiknek a kerületén van olyan ív, ahol minden fog tökéletes, ahol minden simán gördül. Ezért olyan, mint a pokolbéli kakukkos óra - tökéletesen mutatja az időt nyolc percen és huszonhárom másodpercen át, aztán előreugrik tizennégy percet, tökéletesen mutatja az időt hat másodpercig, előreugrik két másodpercet, tökéletesen mutatja az időt két órán és egy másodpercen át, aztán előreugrik egy évet. A hiányzó fogak az egyszerû, nyilvánvaló igazságok, azok az igazságok, amelyek legtöbbször még egy tízéves gyermeknek is elérhetőek és érthetőek. Kurt Vonnegut
-
Mindaz, amiért az emberek lelkesednek, minden, aminek a megszerzéséért izgulnak és fáradoznak, a legkisebb örömöt sem adják nekik. Mindaddig, amíg ezen fáradoznak, azt gondolják, hogy az ő boldogságuk abban van, amiért megszenvednek. De csak érjék el a vágyukat, rögtön elkezdenek újra vágyakozni, bánkódnak és irigykednek amiatt, amijük még nincs. Nem mihaszna vágyaink kielégítésével érhető el a nyugalom, hanem ellenkezőleg, az ilyen vágyaktól való megszabadulással. Ha meg akarsz győződni ennek igazáról, fektess feleannyi munkát az üres vágyaktól való megszabadulásra, mint amennyit eddig a megvalósulásukra fordítottál, és te magad is hamarosan meglátod, ha így teszel, sokkal több nyugalmat és boldogságot kapsz. Epiktétosz
-
A tengeren kritikus helyzetben nincs idő mérlegelni, fontolgatni. Nem lehetsz kishitû. Bajok adódnak, a nagy hajósok is hibáznak. Elfáradnak vagy túl magabiztossá válnak. Eltorzul az ítélőképességük. Adaptálódnod kell. Egy szempillantás alatt fel kell mérned, mit fogsz tenni és hogyan; gondolkodás nélkül kell cselekedned, ösztönből, ahogyan a táncos pozíciót vált a levegőben.
-
Ne beszélj a szabadságról. Beszélnek róla elegen. Szabadság itt, szabadság ott, ezt harsogják. De mi az ördögöt kezdhetsz a szabadsággal, ha nincs egy vasad se, nincs munkád, te vagy a legszabadabb a világon, de mit érsz vele? Elindulsz. De hova mész? És hogy? A hajléktalanok a legszabadabbak a világon, s mégis megfagynak a parkban egy padon. (...) Tudod, hány seggfej halt meg a szabadságért, miközben azt sem tudta, hogy mi az? Egyedül tudod ki szabad? Akinek van pénze. Azok igen.
-
Minden, amit megtanultam és megismertem, lépésről lépésre közelebb vitt Istenhez. Ma már megingathatatlan meggyőződésem, hogy létezik Gondviselő. Csak abban hiszek, amit biztosan tudok. Ez kiküszöböli a hit szükségességét. Ezért nem azt mondom, hogy hiszek Isten létezésében - tudom, hogy Õ létezik. Carl Gustav Jung
-
A bizonytalanságban - aggodalomban, félelemben - tartás fokozatosan elbátortalanít, s a lázongás átadja helyét a letargiának. Abban az állapotban jogainkról megfeledkezünk, ember voltunk háttérbe szorul, és annyira kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, hogy szinte bármit megtehetnek velünk. Vámos Miklós
-
Az olyan helyzetekben, amikor mélyponton vagyunk, megjelenik a félelem. Félünk, szorongunk, néha rettegünk. Ezt nem nagyon kerülhetjük el. (...) Nemegyszer a félelem az egyetlen ösztönző erő, ami kilendít bennünket abból az állapotból, amiből addig nem tudunk kikerülni, mert hatékony cselekvésre indít, és egyszer csak valahonnan megérkezik hozzá az erő is. Pál Ferenc