Téma
Feleség idézetek
-
Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a világ nagy vezetői, legalábbis akiket a tévé annak mutat, el tudják intézni a világ sorsát! Nevetséges! Ezeknek az embereknek fogalmuk sincs arról, hogyan mûködik a világ. Õk egy politikai folyamatban kerülnek a helyükre, olyan háttérrel, amely abszolút alkalmatlan a világ megértésére, annyi a dolguk, hogy láttassák velünk, ők a világ ütőerén tartják az ujjukat. Ami szemenszedett hazugság. Vagy játék, de eljátsszák nekünk, holott nem tudják, mikor lesz válság, sőt, talán nem is törődnek vele. Csányi Vilmos
-
Néhány kivételtől eltekintve, a határról szóló történetek olyan világot láttatnak, amelyben az elkülönülés hihetetlenül mélyen beivódott a pórusokba, és betegesnek mondható kényszeres magatartássá vált. Olyan világot, amelyben az Én és a Másik között mindig meg kell húzni a határt, amelyben a hibrid változat ritkán vált ki elégedettséget. Olyan világot, amely arról szól, hogy az emberek nagyon messzire hajlandóak elmenni azért, hogy saját területet birtokolhassanak, mégpedig a lehető legnagyobbat, és úgy, hogy ne kelljen közösködniük másokkal. Akárhogy csûrjük és csavarjuk, olyan kép rajzolódik ki, amely meglehetősen gyakran az agresszivitásról, az érdekellentétekről és az önérdekről szól, azaz minden olyanról, ami háborúhoz vezethet. És persze tudjuk is, hogy a határok körüli vitákból gyakran robbannak ki háborúk. Ott van bennünk ugyanis a hajlam, hogy a Másik fölé kerekedjünk. Milo van Bokkum
-
A fájdalom úgy nemesíti a lelket, mint tûz a vasat. Kiolvaszt belőle minden salakot. A fájdalom éppen úgy Isten adománya, mint az öröm. Hálával kell fogadni mind a kettőt. Fájdalom nélkül nem is tudnánk az életnek örülni. Minden öröm, minden nagy és nemes érzés a fájdalom méhében született. A fájdalmat nemcsak tûrni kell, hanem hinni isteni rendeltetésében. A szomorúság és a vidámság a világegyetem két pólusa, amelyek árnyalatokban folynak egymásra. A természet maga is fenségesen szomorú és fenségesen tud örülni szépségében. G. Hajnóczy Rózsa
-
Eredj, ha gondolod, Hogy valahol, bárhol a nagy világon Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod, Eredj... Szállj mint a fecske, délnek, Vagy északnak, mint a viharmadár, Magasából a mérhetetlen égnek Kémleld a pontot, Hol fészekrakó vágyaid kibontod. Eredj, ha tudsz. Eredj, ha hittelen Hiszed: a hontalanság odakünn Nem keserûbb, mint idebenn. Reményik Sándor
-
Az a hiedelem, hogy van lélek, évezredeken át rabszolgasorban tartotta és kínozta az embereket. Fatális elképzelés. Az, aminek boldoggá kellett volna tennie minket, a lehetőség, hogy a fizikai halál után tovább élhetünk, valójában boldogtalanságot és kétségbeesést hozott ránk. Egyetlen életünket, amely megadatott nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. A testünket, amely volt nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. Mindezt egy jobb túlvilágba vetett babonás hit miatt. Önsanyargatás, kínzás, háborúk, holmi képzeletbeli paradicsomok miatt. A vallások legnagyobb bûne az, hogy bebeszélte nekünk ezt a marhaságot. A halhatatlan lélekről szóló mese mélységesen cinikus, a test viszont csodálatos! Benne, és csakis a test, a biokémiai folyamatok által jön létre a másik csodálatos valami, a szellem. A testtel együtt a szellem is kimúlik. Frank Schätzing