Téma
Férfiak idézetek
-
Amikor az ember sötét időket él át, és találkozik egy halvány reménysugárral, akkor muszáj hogy a bokájánál fogva, szorosan ragadja meg azt a sugarat, és mindaddig el se engedje, amíg az ki nem húzza a posványból - és ez nem önzés, ez kötelesség. Életet kaptál; kötelességed (és mint emberi lény, jogod is), hogy találj valami szépséget ebben az életben, nem számít, milyen csekélységről van szó. Elizabeth M. Gilbert
-
Ilyen az élet, a legdrágább dolgaid, amik veled voltak sok-sok éven át, amiket annyira szerettél, hogy szinte már nem is vetted észre őket, amikről azt gondoltad, hogy soha nem fogsz elszakadni tőlük, egyszer csak eltûnnek, minden előjel nélkül, anélkül, hogy tudomást vennél róla, és ott maradsz mulyán, egyedül, kifosztva, egy nagy lyukkal a szívedben.
-
Ha túl sokat aggodalmaskodunk tetteink esetleges, előre nem látható negatív következményein, egyfajta bénultság lesz úrrá rajtunk, így folyamatosan cselekedeteink lehetséges hatásain tépelődünk, és annyira aggódunk a legegyszerûbb döntések potenciálisan rossz kimenetele miatt, hogy már attól is rángógörcsöt kapunk, ha el kell döntenünk, melyik barackkonzervet vegyük meg a boltban. Azonban ha nem foglalkozunk a következményekkel, esetleg az apátia fogságába esünk, ha magasról teszünk arra, hogy egy-egy cselekedetünkkel komoly problémákat okozhatunk, könnyedén olyan emberré válhatunk, aki mindenre magasról tesz. Rá kellene lelnünk egy arany középútra, ami arra ösztönöz minket, hogy a lehető legjobban átgondoljuk a dolgokat, de közben képesek legyünk megbocsátani saját magunknak, ha a legjobb szándék által vezérelt tetteink esetleg borzalmas következményekkel járnak. Michael Schur
-
Szerető társakként óvatosan egyensúlyozunk egy kifeszített kötélen. Amikor a kétség és a félelem szele kezd fújni, ha pánikba esünk és megragadjuk egymást, vagy hirtelen elfordulunk egymástól, hogy menedéket keressünk, a kötél még jobban kileng, és még inkább egyensúlyunkat veszítjük. Ahhoz, hogy a kötélen maradjunk, együtt kell mozdulnunk, és reagálnunk kell egymás érzelmeire. Ha összekapcsolódunk, kiegyensúlyozzuk egymást. Újra érzelmi egyensúlyba kerülhetünk.
-
Aki elhanyagolja a saját testével való kapcsolatot, és lemond az önmagával folytatott szeretetteli, együttérző kommunikáció lehetőségéről, idővel egy merev, rideg, önkritikus belső világban találhatja magát, ahol nem jó érzés időzni, ahonnan menekülni kell. A lelkünk mélyéről fakadó igazság elhalkul, míg a test üzenete - hiába egyre hangosabb - zavaros és érthetetlen marad. Pedig jó tudni, hogy ha eltévedünk saját lelkünk útvesztőiben, a testünk ott van, mint végső iránytû, mely hûségesen tükrözi rólunk mindazt, amit a tudatunk elől igyekszünk elrejteni. Buda László
-
A piszok nem könnyelmû, kedélyes, bohém állapot, mint a híre, hanem mereven, pedánsan, szertartásosan fogja körül az embert, mint a páncéling. A jól megmosdott ember keresztbe veti lábát, és kényelmesen hátradől a karosszékben, gyanútlanul és kedves közvetlenséggel veszi birtokába a tárgyakat, ápoltsága félhomályos tudatában nem riad vissza a testi érintéstől, hátbavágja az embereket, meg-meglegyinti az arcukat. A piszkos ember kínos illedelmességgel ül a székén, alig mer ránehezedni, és szigorú, védekező tekinteteket vet jobbra-balra a - nem is egészen alaptalanul - rosszkedvûnek és bizalmatlannak vélt légkörben. Hevesi András
-
Ha nagyon megszorítanának, be tudnám tenni egyetlen táskába mindazt, ami az életemben a legfontosabb. Ha az ember felteszi magának a kérdést, hogy mi az, amire valóban szüksége van, rájön, hogy nem az, amire először gondolna. Könnyedén félredobnám a befejezetlen munkát, a számlákat, a határidőnaplót, hogy legyen helye a flanelpizsamának, ami jól jön esős időben, a szív alakú kavicsnak, a gyerek egyik ajándékának. Aztán fontos a rongyosra olvasott könyv, ami minden áprilisban előkerül, mert azt olvastam akkor, amikor szerelmes lettem... Kiderül, hogy nem az a sok minden a fontos, amit az ember évek során felhalmoz maga körül, hanem az a kevés, amit el tud vinni magával. Jodi Lynn Picoult