Téma
Gyógyulás idézetek
-
Mind azt hisszük, nagyok leszünk, és kicsit csalódunk, ha reményeink nem valósulnak meg. De néha a reményeink alaptalanok. Néha amire számítunk, könnyen elhalványul amellett, ami váratlanul ér. Miért ragaszkodunk a reményeinkhez? Mert amire számítunk, az tartja bennünk a lelket. A reményeink tartanak talpon. Amire számítunk, az csak a kezdet. Amire nem számítunk, attól változik meg az életünk.
-
Az a hiedelem, hogy van lélek, évezredeken át rabszolgasorban tartotta és kínozta az embereket. Fatális elképzelés. Az, aminek boldoggá kellett volna tennie minket, a lehetőség, hogy a fizikai halál után tovább élhetünk, valójában boldogtalanságot és kétségbeesést hozott ránk. Egyetlen életünket, amely megadatott nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. A testünket, amely volt nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. Mindezt egy jobb túlvilágba vetett babonás hit miatt. Önsanyargatás, kínzás, háborúk, holmi képzeletbeli paradicsomok miatt. A vallások legnagyobb bûne az, hogy bebeszélte nekünk ezt a marhaságot. A halhatatlan lélekről szóló mese mélységesen cinikus, a test viszont csodálatos! Benne, és csakis a test, a biokémiai folyamatok által jön létre a másik csodálatos valami, a szellem. A testtel együtt a szellem is kimúlik. Frank Schätzing
-
Elhiszem, hogy fáj. Benned van, és benned is marad, de csak addig, amíg meg nem érted, és el nem tudod engedni. Onnantól könnyebb lesz. De igen, még érezni fogod néha, fájni fog, de egyszer majd eljön annak is az ideje, amikor fájdalom nélkül tudsz azokra a sebekre nézni, amik most megölnek. Mosolyogva, mert pontosan fogod tudni, hogy melyik hova vitte el. Örülj neki, ha fáj. Megváltoztat, megerősít, bátrabbá tesz. Nem fogsz félni. Csak egyszer kell erőt venned magadon, onnantól menni fog. Aztán meg fogod tudni, hogy mindenen túl tudod tenni magad. Mindig. Oravecz Nóra
-
A megbocsátás előtt először tudni kell dühösnek lenni. Haragudni, mindazért, amit elkövettek ellenünk. Elgyászolni a veszteségeket. Sírni, üvölteni, toporzékolni. Elmesélni, elzokogni a történetünket olyanoknak, akik együttérzéssel tudnak minket végighallgatni - ha kell, sokszor is akár. Leírni, kiénekelni, eltáncolni, megfesteni, valamilyen módon formát adni ezeknek a nehéz élményeknek. Ez a gyógyulás útja, amelynek a végén esetleg - mintegy magától - megszülethet a megbocsátás. Barcs Krisztina
-
A test eszköz, amelyet ki kell finomítani, jobbá kell tenni, gyakorolni kell, olyanná alakítani, és olyan alkatrészekből fölépíteni, amelyek az ember legmagasabb céljainak a legalkalmasabb eszközeivé teszik a fizikai világban. Támogassunk és gyakoroljunk mindent, ami ezt a célt mozdítja elő; ami ezzel ellentétben van, kerüljük. Annie Besant
-
A vallás gyengülésével a pszichológia korszakába léptünk. Mindez a nyelvünkben is megmutatkozik: ha az emberi élet nagy kérdéseiről beszélünk, pszichológiai kifejezéseket használunk. Bûnök helyett függőségekről, fájdalom és szenvedés helyett traumáról beszélünk. A pszichológia, a pszichiátria, a tudatosság valójában mind arra valók, hogy pótolják az elvesztett vallás és a társadalmi struktúrák elvesztését. Esther Perel