Téma
Háború idézetek
-
Minden élőlény törekszik a mértani haladvány szerinti szaporodásra, és életének vagy az adott évnek egyik szakaszában, nemzedékenként vagy nagyobb időközönként, mindegyiküknek meg kell küzdenie a létéért, és nagy számban el kell pusztulnia. Ha belegondolunk ebbe a küzdelembe, azzal a hittel vigasztalhatjuk magunkat, hogy a természetben folyó háború nem folyamatos, nem kíséri félelem, a halál rendszerint azonnali, és hogy az életerősek, az egészségesek és az ügyesek maradnak életben és szaporodnak tovább. Charles Darwin
-
Azért lesz egy gyerekből a bizonyítási kényszer hatására balek, mert a sok izgalom, idegeskedés és feszültség miatt mindig kifelé figyel. Sosem tanulja meg megélni önmagát a cselekedeteiben, mert még a leghétköznapibb tevékenységekben is meg akar felelni valakinek. Ezért minden pillanata feszültségben telik, amelyet nem tud feloldani az esetleges siker, mivel nem érzi megérdemeltnek.
-
A gonosz jelenléte a világban a kezdetektől fogva alapvető élménye lehetett az embernek és az emberi közösségeknek. Ez magyarázhatja azt a buzgalmat, amellyel az emberek mindenkor igyekeztek kiûzni életükből és világukból a gonoszt. Minden lehetséges és lehetetlen eszközt felhasználtak erre a célra. Története során mintha állandó ostromállapotban élt volna az emberiség. Hankiss Elemér
-
Akik oly buzgón bizonyítgatják, hogy a népek sorsát a monogámia és a házasság felbonthatatlansága döntik el, keveset tudnak a népek múltjáról és jelenéről. Vagy azt, amit tudnak, elfelejtik, céljuk kedvéért. E cél pedig: hogy az európai fehér emberiség - és annak a mai napon déli tizenkét órakor érvényben levő - erkölcsi ideáljai mindenütt és örökre megállapított alaptételei legyenek az egész emberi nem erkölcseinek és hitének.