Téma
Hit idézetek
-
Azt hiszik, hogy a vallási szabadság csatáját kétszáz éve megnyerték az USA-ban. Azonban az azóta eltelt időben, és most is, hatalommal bíró hangok mindig felszólaltak a bigottság és a gondolatok ellenőrzése mellett. Hasznos lenne összegyûjteni az összes bármilyen hívő (és hitetlen) nagy ember és asszony gondolatait e tárgyban, hogy meggyőzzük magunkat, hogy mi, a szabadság emberei és asszonyai nem vagyunk, és soha nem voltunk egyedül. Isaac Asimov
-
Vallás dolgában nincs egyezség sehol (...). Kivételes ember képes csak arra, hogy az evangélium tanításai mellett elfogadja egy másik halandó Öregistenről vallott, szilárd hitét. Hisz már a legkisebb, legártatlanabb félreértés miatt is fegyvert ránt a vérmesebbje! A hittel packázni nem lehet, mert az túl mélyen kapaszkodik az emberi elmében és lélekben. Benkő László
-
A muzulmánok minden keresztény vallást babonasággal vádolnak, mások viszont őket mondják babonásnak. Ki lehet bíró ebben a nagy pörben? Maga az értelem? De hiszen valamennyi felekezet azt állítja, hogy az értelem az ő oldalán áll. Így hát az erő bíráskodik, s ez így lesz mindaddig, míg az értelem elegendő számú koponyát át nem hat, és le nem fegyverezi az erőt. Voltaire
-
Ugye, szerinted se normális az, hogy valaki akarattal, ahogy te szoktad mondani, erőnek erejével hinni akar egy embernek, bízni akar benne, de tényleg minden igyekezettel... és nincs is semmi olyan, ami miatt ne bízhatna benne... és hiába utálja magát érte, egy hülye állat ott a belsejében folyton csak arra vár, hogy egyszer csak igenis kiderül..., hogy nem lett volna szabad bízni... Ugye, ez nem normális, nem lehet normális? Szilvási Lajos
-
Ugye tudod, hogy a hitben is hinni kell?! (...) Hideg világ van, és mindenkit vonz az élő tûz melege - melyet te teremtettél. Látod, társaid is lettek egyszerre. A hitedből. Amelyben - minden csőd és kudarc és nehézség ellenére - hittél. A sok "nem megy" után - ha hiszel a Hitben - egyszer csak menni fog! Müller Péter
-
Nekünk kötelességünk volt minden reggel Karl Marx mûveit olvasni, hogy a kormány politikáját jobban megértsük. Én azonban nem ebből nyertem világosabb látást, mert az én olvasmányom a Biblia volt. Abban találtam erőt, hogy azt tegyem, amit helyesnek tartottam. Minden mulandó, de az a lelki erő nem, ami Istennel kapcsol össze.
-
Mi felvilágosult emberek, nem hiszünk a babonákban, és állítólag nem fûzünk reményeket a csodákhoz, bár, ha valaki egy kicsit megkaparná a lelkünket, feltétlenül rábukkanna valamire, amit naiv és tudattalan őseinktől örököltünk, s olykor- olykor hideg és számító tudatunkban felcsillan a lehetséges csodához fûzött remény. Bulat Okudzsava
-
Kérem azért az én Istenemet hívő, igaz hittel, hogy áldja meg maradékimat, kik szeretni fogják és meg is tartják ezt a kis világot itt a nagy hegyek között, és kérem az én Istenemet, hogy nehéz kezével sújtson le azokra, akik megunják és elprédálják otthonukat, földjüket, apáik szeretetét. Kós Károly