Téma
Igazság idézetek
-
Minden gyermek egy ragyogó kertben él, ahol mindent közvetlenül érzékel, a gondolat közvetítése nélkül. Mindannyian "kegyvesztetté" válunk, amikor elkezdünk gondolkodni, nevet adni dolgoknak, és ismereteket szerezni. Az elme születése egy az érzékek halálával. (...) Kisgyermekké kell válnunk, hogy átléphessük a mennyország kapuját. Dan Millman
-
Ha valaki egyszer már szentül meggyőződött arról, hogy nem fejlődhet, hogy az ő életében már nem jöhet el semmiféle nagy kiugrás, hogy olyan régen hozta meg a rossz döntéseit, olyan korán sétált el a lehetőségei mellett, annyira sokat kellene újraírnia egy unalmasra sikeredő, félkész könyvből, hogy azt már nem lehet, annak már semmi értelme, már csak túlélni lehet, szépen kihúzni valahogyan valamilyen társadalmilag elfogadható, gyors lefolyású rákig, ami így, kicsivel negyven fölött még éppen annyira tragikus, hogy az inkább javít majd valamicskét az illetőről alkotott összképen, aki tehát megértette és elmagyarázta halványszürke tükörképének egy februári szerda reggel, hogy ez most már így van, és meg lehet nyugodni, az ilyenkor úgy eszmél egy teljesen új élet lehetőségére, mint egy fuldokló, akit ájultan dob fel az örvény, a szája a torkától a homlokáig megnyílik, és úgy veszi a levegőt, mint aki befelé ordít.
-
Figyeljetek reám: az élet szép! Élni, élni, ezt akarja a rög, a fûszál, a féreg, az állat, az ember! Élni napsugáron, boldogan. Ez a föld a mienk, ne engedjétek, hogy egyetlen élőtől elvegye valaki! Az ember a legértékesebb a földön, lelkében végtelen jóság, szépség csírái szunnyadnak. Szeressétek, becsüljétek az embert, a nagyot, a kicsit, az erőset, a gyengét! A sorssal szemben egyformák vagyunk! Az élet rövid, az igazság örök. Makszim Gorkij
-
Az a baj, hogy én annyit értek az élethez, mint egy gyerek. Nem tudom a titkát annak, hogyan kell viselkedni. Hogy mit kell mondani. Hogy kell boldogulni. Nekem tulajdonképpen egy kertben kellene ülnöm, vagy egy kórházban és tervezni, csak tervezni, csak tervezni. Mert amint cselekedetre kerül a sor, rögtön elhibázom a dolgot. Melléütök a szegnek.
-
A Biblia azt írja, hogy "Isten elültette az örökkévalóságot az ember szívébe". Belső ösztönünk azt súgja, hogy jó lenne halhatatlannak lenni, s ez is annak köszönhető, hogy Isten - a saját képére formálván minket - örök életet szán nekünk. Hiába vagyunk tisztában azzal, hogy előbb-utóbb mindenkinek meg kell halnia, a halált mindenképpen természetellenesnek és igazságtalannak érezzük. S nem más miatt vélekedünk úgy, hogy örökké kellene élnünk, mint hogy Isten elültette ezt a vágyat az agyunkban! Rick Warren
-
Ez a baj a mai világban. Az asszonyok terhesek. Figyeled a szót? Terhes nekik az állapotuk. Nem is csoda, hogy hánynak három-négy hónapig, mint a Murányi kutyája, meg koraszülött lesz a gyerek, meg farval jön ki belőlük. Akinek gyereke lesz, kislyányom, az áldott állapotban van. Áldott, mert életet ad. Ara Rauch
-
A személyiség az élet folyamán fejlődik ki, nehezen vagy egyáltalán nem magyarázható csírafelépítményekből, és csak amit teszünk, az mutatja majd meg, kik vagyunk. Olyanok vagyunk, mint a nap, amely táplálja a föld életét, és mindenféle szépet, különöset és rosszat csalogat elő; olyanok vagyunk, mint az anyák, akik ismeretlen boldogságot és szenvedést hordoznak méhükben. Eleinte nem tudjuk, milyen építő vagy gonosz tettek, milyen sors, milyen jó vagy rossz készülődik bennünk; csak az ősz mutatja meg, mit nemzett a tavasz, és csupán este lesz világos, mit kezdett el a reggel. Carl Gustav Jung