Téma
Igazság idézetek
-
Hetvenöt év. Körülbelül ennyit kapnak, ha szerencsések. Hetvenöt évet: hetvenöt tél és hetvenöt tavasz, hetvenöt nyár és hetvenöt ősz. Ha így nézzük, nem is olyan sok, igaz? Hát használják ki! Szálljanak ki a mókuskerékből! Figyeljenek a belső ösztöneikre! Ûzzék ki a szorongásaikat! Éljék boldogan az életüket! Most rögtön, ebben a pillanatban! Nem úgy értem, hogy dobjanak el mindent, és rúgják fel a szabályokat, hanem ragadják meg a szeretetet! Ha kockáztatnak, lehet, hogy tovább élnek. Ha tovább élnek, többet lehetnek a családjukkal. Győzzék le a félelmeiket, szeressenek, ne gyûlöljenek! Fogadják el a másikat! Ebben rejlik a boldogság. Ha hajlandóak vagyunk elfogadni a másik embert, már nyertünk, ez egészen biztos. Ez a boldogság záloga.
-
Olyan volt ez, mint amit a fiatal rizshajtásokkal csináltunk kora tavasszal; szétszakítottuk két növény egybefonódó gyökereit, hogy a növények önálló fejlődését biztosítsuk. A legtöbb hajtás túlélte a mûveletet, néhány azonban belehalt. Amikor elszakítottam a gyökereket, hallgattam a szakadás neszét, és azon gondolkodtam, vajon érez-e a gyökér fájdalmat. Jen sosem figyelt így oda. (...) Eldobott magától, hogy megmentsen. Elküldött, hogy emlékezhessek rá. Én pedig emlékeztem.
-
Az utcakövek és a fák mind magukon viselik annak a lenyomatát, ami körülöttük történik, kopnak és növekednek az időben, és megőrzik azoknak az embereknek a nyomait, akik ott éltek, örültek, szerettek, szomorkodtak és meghaltak, hogy aztán, prousti módon, egy ismerős szag, egy hang, vagy valaminek a tapintása felébressze az emléküket. De ha el is tûnik minden, ami a múltra emlékeztet, még akkor is ott van a mindig ugyanabban a szögben beeső, lassan araszoló fény, amelyik mindennap ugyanazon a fényérzékeny helyen hagyja a képét, ily módon nyomatékosítva az időtlen jelenlétét az időben. Jannah Loontjens