Téma
Igazság idézetek
-
Ha van mit mondanod, de hallgatásra kényszerítenek, belül mondd ki; az ilyen hallgatás átsugárzik. Az is észreveszi, aki kiáltozásra is kész, hogy elhallgattasson. Õ fog megcsöndesedni, s elakad lehengerlő mondata közepén. Akkor nyugodtan pillants rá, kicsit hosszasabban. Érteni fogja, mit nem mondtál ki. Akinek beszédes a hallgatása, annak a szava rövid lesz, de hiteles. Halk, de határozott. Komoly, mégis derûs. Vonzani fog, anélkül, hogy akarná. Világol a mind sötétebb világban. Vasadi Péter
-
A félelem nem az ördögtől való, hanem az emberi létünk alapvető és fontos tulajdonsága, amivel elindulhat a fejlődés. (...) Az egyik út: bedugom a fejem a homokba, és habzsolom, falom a külsőségeket, hogy majd a segítségükkel jobban érezzem magamat. A másik út: ki merem mondani azt, hogy gyáva vagyok kockáztatni, vagyis elfogadom, hogy a gyávaság ott lakik bennem. Csakhogy azt is tudom, hogy csak rajtam áll, hogy másként döntök-e. Csernus Imre
-
A másik szeretetét észre se vesszük, ha mi nem szeretjük őt. Mi az, amit tehetek egy kapcsolatért? Semmit. Elég csak lenni. Lenni olyannak, amilyen vagyok. Vállalni azt a csodát, aki vagyok. Mint a kis virág. Ragyogni, illatozni, áradni. És lesz, akinek megnyílik a szeme az én egyedi és megismételhetetlen csodámra. Csak az én szemem se legyen zárva.
-
A direkt tanácsadás nem hat, mert az valaki másnak a megoldása, nem a tied. Nem küzdötted meg, nem kapcsolódik hozzá a felelősséged. Az utasítás sem hat, mert az ellenállást szül és az autonómiától foszt meg. Semmi sem segít úgy egy emberen, mint az értő meghallgatás. Az, hogy figyelnek rá. Pusztán ettől olyan ereje támadhat, hogy megteszi, amit tennie kell. Sokkal több jót teszünk tehát egy emberrel, ha beszélni hagyjuk, mint ha helyette gondolkodunk. Ha kérdezni tudunk, és jól, az előreviszi. Ha reflektálunk a gondolataira, akkor rálát magára kívülről is. De nem szólhatunk bele, nem ítélkezhetünk. Tisza Kata
-
Az utak, melyeken jártál vele, a hidak, melyeken áthaladva egy pillanatra megálltál vele, s a zúgó vizet nézted a mélyben vagy a felhők rongyfátylaival borított holdat, a fák, melyeknek lombja arcát súrolta, mikor szemébe néztél, a rózsák, melyeknek illatát beszívta egyszer a Szigeten, mind e nyomok, tanújelek, bûnjelek megmaradtak a világban, s bizonyítják, hogy csakugyan szeretted. De aztán, egy napon, elveszett ez a szerelem. Hol veszett el, melyik úton, melyik hídon, a mélybe hullt, a zúgó vízbe vagy az égbe szállott, a holdas éjbe vagy elvegyült a rózsák illatával, s azért olyan terhes és sûrû most ez az illat, júniusban?... Nem tudok felelni. Csak járok az utakon és a hidakon, lehajtott fejjel, s tûnődöm és emlékezem. Márai Sándor
-
Ti boldog tigrisek, ti boldog madarak, Boldog halak, kígyók, férgek és bogarak, Te szerencsés holló egynehány száz télig, Te szerencsés kérész reggeltől estvélig, Ti a természetnek szülöttei vagytok S egy ily édesanyát soha el nem hagytok: De mi az erkölcsnek, e száraz dajkának, S az észnek, e tőlünk vállalt mostohának Hideg intésein makacsulva járunk, A nyert jót megvetjük s képzelteket várunk. Csokonai Vitéz Mihály
-
Van az emlék (...). Valaki itt hagyta őket. Valaki, aki elment. De hagyott valamit. Sok emléket. Sokszor felidézhetetlen, már csak foszlányokban, érzésekben, félelmekben, fájdalmakban, apró örömökben, pillanatokban élő emléket. Amelyek itt vannak egy darabka hangban, néhány képben, teleírt füzetekben, néhány hátrahagyott ecsetben, ecsetvonásban. És benned. Mert nem csak emléket hagyott. Annál sokkal többet. A valóságot. Az életet. Az emléket, amely tovább él. Nem szavakban, nem gondolatokban, nem tettekben, és nem tárgyakban. Hanem magában az életben. Egy másik életben. Ami az övé is. Így válik az emlék jelenné, jövővé. Lehet ennél többet hagyni? Csitáry-Hock Tamás