Ti boldog tigrisek, ti boldog madarak, Boldog halak, kígyók, férgek és bogarak, Te szerencsés holló egynehány száz télig, Te szerencsés kérész reggeltől estvélig, Ti a természetnek szülöttei vagytok S egy ily édesanyát soha el nem hagytok: De mi az erkölcsnek, e száraz dajkának, S az észnek, e tőlünk vállalt mostohának Hideg intésein makacsulva járunk, A nyert jót megvetjük s képzelteket várunk.

Kapcsolódó idézetek

1. Boldognak kell lennünk (...). Minden érzékeny lénynek ez a célja. Ez az első vágy, melyet beléd oltott a természet, és az egyetlen, mely sohasem fog elhagyni. Jean-Jacques Rousseau
2. Mennyi szép remény, és mind hamvába hol, Mennyi büszke tervünk, mind dugába dőlt, Mennyi butaságot hord hátán a föld, Mindnyájunk úrnője, a halál tudja jól. Van, ki untig játszik, táncol és dalol, Van, ki tehetséget mûvészetbe tölt, Van, ki szívszándékra szép álarcot ölt, Van, ki e világot megvetve szónokol. Hív ábrándok, eszmék, gondok tára vár, Természettől szülten ezerarcúan Tévelygünk e kusza, rövid életen, Hisz itt, a földön minden gyorsan elsuhan, És nem kísér soká a jószerencse sem. Egy marad örökké, mindig: a halál.
3. Kapcsold le hiú szárnyaid. Maradj a földön, s békülj meg vele. Éld életed, ahogy lehet. Ne szidd! Volt tavasza. Lesz ősze és tele. A föld színén néha ragyog a nap, Örülj te is. Sütkérezz, árva rög, Míg egyszer majd a sok hû föld-darab Lágy testvérszóval föléd dübörög. Tóth Árpád
4. Akár tetszik, akár nem, egy nagy család tagja. Az emberiség családjáé. Ideges, veszekedős társaság, gyakran téved, sokszor jön zavarba, de olykor nemes és csodálatra méltó, és ami a legfontosabb, minden tagjára ugyanaz a sors vár. Dean Ray Koontz
5. Mély tisztelettel üdvözöllek, eső! Köszöntelek, égi pöttyenések, vonuló felhők morzejelei... Ne is nézzétek őket felnőtteket, vízcsepptől félőket, ahogy futnak-menekülnek előletek ernyőjük oltalmába, házuk fedele alá. (...) Kedves csöppek, ti csak nekünk estek, akiknek még bőre örömmel fogadja alig észrevehető érintéseteket... Ti vagytok az állandóság, a mindig másnak és mindig ugyanannak érzékeny egyensúlya, a jelen idő, amit egyes szám első személyben csak mi merünk végigélni, felosztva és megnyújtva a tünékeny pillanatot, ahogy a tenger osztja meg magát újra meg újra felcsapódó tarajos hullámokba. Örkény István
6. Ha a természet maga szóra fakadna, És e szavakkal korholgatná bármelyikünket: "Oh, te halandó, mért kell annyira elkeseredned S gyászba borulnod? Mért siratod jajgatva halálod? Mert ha örömben telt számodra el eddig az élet, S nem folyt el minden java, mint a repedt fazekakba Töltött víz, és nem forrott torkodra az íze, Mért nem mint megelégült vendég lépsz ki belőle. És fogadod csöndes lélekkel, balga, a békét? Vagy, ha mit élveztél, elmúlt és vesztire fordult, Bús sorodat mért vágyol nyújtani, tán hogy Mégegyszer rosszul járj, s végképp semmire menj ki? Nem jobb-é megválni az élettől s a bajoktól?" Titus Lucretius Carus
7. "Ha te, én, meg anyám, messze vándorolnánk, Mindenütt megélnénk, boldogok is volnánk. Van madár mindenhol, mely magasba lebben, Úszdogál mindenhol kis hal a vizekben, Mindenütt van szép ház, mindenütt van bőség -" Ábrányi Emil (ifj.)
8. Boldog, boldog hajók, vidám lengők a gazdag Nyárvégi délután nyugalmas kék legén, Tûrjétek kedvesen, ha sóhajjal riasztgat A lomha óriás, hisz oly borús szegény. Tûrjétek kedvesen, ha lelkének komor Bányáiból a bú vihedere kereng fel, Ti nem tudjátok azt, mily mondhatlan nyomor Aknáit rejti egy ily árva szörny, egy - ember! Tóth Árpád
9. Gyûlöllek, mar a védtelen harag, elfordulok, hogy meg ne lássalak, félek, fagyok, borzongok, engedek, fogam megkoccan, nehogy kérjelek: szeress, ölelj, megöl a szomjúság, kezdődjön újra bennünk a világ, az ősi ködben két felhőgomoly egymás felé húz, borulj rám, omolj, összecsapásunk villám, néma csók, csak te! csak én! borulók, lázadók, belőlünk szülessen a csóvás fény, mindenben te és mindig újra én! Hajnal Anna
10. Zord természet, csak élj! Újulj meg szüntelen, alant és fent, ahogy törvényed hirdeti, te istennő vagy, élj és dölyfösködj! Földeden az ember csak utas, nem mint megilleti, királyod. Alfred de Vigny