Téma
Igazság idézetek
-
Emberi lényként mindannyiunkban van valami közös, mégpedig éppen az, hogy különbözőek vagyunk. Ez a sokféleség az, ami az idők során előrevitt minket utunkon, ugyanakkor annak veszélyét is magában rejti, hogy visszatartson bennünket. Pillantsunk körbe, és vegyük észre, mennyi különböző kultúra, tehetség, vélemény és tapasztalat jelenik meg a világunkban. Azután képzeljük el, milyen lenne az élet, ha minden ugyanolyan és egyszínû volna. Próbáljunk meg erőt meríteni a különbségeinkből ahelyett, hogy megítélnénk a másikat. Mungi Ngomane
-
Látod-e esteledik és nincs már sem szögesdrót sem tölgykerítés sem semmi sem sem minden sincs csak az van amit itt hagytál én de azt is inkább vitted volna magaddal föld alá ég fölé mindegy hová csak el mert kifordultam önmagamból a beleim vannak kint a bőröm bent s láthatnád ahogy dobog a szívem egyenletesen hiszen semmi sem zavarja semmi sem izgatja fel semmi sem szomorítja és nem is örül nem is repes.
-
Vannak házak, melyek olyanok, hogy csak baj és nyomorúság lakhatik bennük. Az ember megpillant egy ilyen házat, és valami furcsa szorongás fogja el. Pedig lehet szép és rendes maga a ház. Hiba nélkül való. Mégis van benne valami, benne vagy körülötte, valami megmagyarázhatatlan. Valami baljóslatú. Valami, ami elszomorítja, és gondolkodóvá teszi az embert, ha elmegy előtte. (...) Isten tudja, hol van benne a hiba. Talán a fájában rejtőzik valami fojtogató, szagtalan és láthatatlan penész. Valami keserûség, ami megmérgezi a levegőt. A fában talán, amiből építették. De az is lehet, hogy a helyben van a hiba. Gonoszság van eltemetve alatta a földben, és az sugárzik ki folyamatosan, és izzad elő újabb és újabb gonoszságokat. Vagy az erdő olyan ott. A fák, ahogy körülötte állanak. Sötétebbek és mogorvábbak, mint másutt. Isten tudja csak. Az is meglehet, hogy az emberekben volt a hiba, akik kigondolták, és megépítették az ilyen házat. Belőlük surrant át valami sötét és gonosz kísértet a ház falaiba. Nem lehet tudni ezt. De bizonyos, hogy vannak házak, melyekben csak baj és nyomorúság lakik, bárki költözzék is beléjük. Wass Albert
-
A megkeseredett ember mindig magányos. Amikor egy hegyben vagy tengerben gyönyörködik, a magánya díszleteiben gyönyörködik. Mindig egyedül áll a díszletei között. Mindegy, hányan és kik veszik körül, ők is csak díszletek maradnak. Aki megkeseredett, annak még a szerelme, férje, anyja, apja vagy a gyermekei is csak díszletek. Árnyak, szörnyetegek, akikkel egyedül küzd. Akik pont azzal a dühvel rontanak rá, amit ő érez. A megkeseredett embernek minden sérelme, dühe, bosszúvágya jogos, és minden fájdalom számonkérése, amit ő okoz, jogtalan. Nem elfordulnak tőle, hanem olyan igazságban él, amelyben helye csak neki van. Bartis Attila
-
Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvûen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha. Márai Sándor
-
Úgy volt, hogy tán eláll, most mégis rákezd kopogva - nem lehet nem észrevennem: kész orpheuszi visszafordulás ez, mármint átvitt, ősképi értelemben. Hogy délutánra is marad a hat fok, hogy jóval a naptári hónapon túl az ébredő tavasz egyszer csak ad hoc fogja magát, és újra télbe fordul. Épp hátrasandít csak: sarkában jár-e a február - a sorsa, hogy hitetlen bukott hőssé legyen, hogy holnap már ne zúgjon a jégeső a Népligetben. Závada Péter
-
Nem szabad túlságosan a sokat emlegetett globális átlaghőmérsékletre helyezni a hangsúlyt. Az ugyanis nem ad teljes képet, és semmit sem árul el a helyi viszonyokról. És végső soron bármelyik irányban meglepően apró eltérések is elegendők ahhoz, hogy évszázadokon át tartó galibát okozzanak. Marcus Rosenlund