Téma
Iszlám idézetek
-
Valóban ez a hívő élet. Istenre tekinteni szüntelenül, folyton imádkozni, hálát adni. Tőle kérni, megelégedettnek lenni. Bukás esetén felállni, másoknak megbocsátani, megbocsátásért Istenhez esedezni, nem pedig siránkozni. Adni abból, amink van, szolgálni azzal, amit kaptunk és menni mindaddig, amíg csak a Fénybe nem érünk!
-
Minden hithû muzulmánnak éppen annyi oka van arra, hogy muzulmán legyen, mint Önöknek, hogy keresztények. Az ő indokaikat Önök mégsem találják meggyőzőnek. A Korán több helyütt a Teremtő tökéletes szavának nyilvánítja magát. A muzulmánok maradéktalanul hisznek ebben, akárcsak Önök a Biblia saját magára vonatkozó hasonló állításában. (...) Vajon miért nem okoz Önöknek álmatlan éjszakákat, hogy ne térjenek-e át az iszlám vallásra? Be tudják bizonyítani, hogy Allah nem az egy igaz Isten? Be tudják bizonyítani, hogy Gábriel arkangyal nem kereste fel Mohamedet a barlangjában? Természetesen nem tudják. Mégsem kell bizonyítaniuk mindezt, hogy abszurdnak minősítsék és elvessék a muzulmánok hitét. Rájuk hárul a bizonyítás terhe. (...) Az a helyzet, hogy a muzulmánok hitére vonatkoztatva Önök is pontosan tudják, mit jelent ateistának lenni. Hát nem nyilvánvaló, hogy a muzulmánok becsapják önmagukat? (...) Dehogynem! Fogjuk fel végre, ahogy Önök látják az iszlámot, pontosan úgy látja minden egyes muzulmán a kereszténységet. És minden vallással pontosan ugyanez a helyzet. Sam Harris
-
Azok a muszlimok, akiknek a hite határozza meg a politikai meggyőződését, "fundamentalisták", az amerikai elnökjelölt, akit ugyanúgy vallási hovatartozása befolyásol, "evangéliumi" vagy "mélyen vallásos" címszó alatt fut a nyugati médiában. Ha ez az amerikai nyeri a választásokat, akkor szinte senki sem beszél arról, hogy "előretör" a vallás, ha azoknak a muszlimoknak a vágya teljesül, akik a Koránból merítik politikai nézeteiket, akkor viszont számos nyugati tudósító "az iszlám menetelésről" cikkezik. Ha egy arab ország vezetője összetûzésbe kerül valamelyik nyugati ország kormányával, akkor "Nyugat-ellenes". De egy nyugati ország sosem "arab-ellenes". Joris Luyendijk
-
A muzulmánok minden keresztény vallást babonasággal vádolnak, mások viszont őket mondják babonásnak. Ki lehet bíró ebben a nagy pörben? Maga az értelem? De hiszen valamennyi felekezet azt állítja, hogy az értelem az ő oldalán áll. Így hát az erő bíráskodik, s ez így lesz mindaddig, míg az értelem elegendő számú koponyát át nem hat, és le nem fegyverezi az erőt. Voltaire
-
Ti írás birtokosai! Ne lépjétek túl a határt a ti vallásotokban és ne mondjatok Allahról mást, csak az igazságot! Jézus, a Messiás, Mária fia csupán küldötte Allahnak, és az ő szava, amit sugalmazott Máriának, és Allahtól küldött lélek. Higgyetek hát Allahban és az Õ küldötteiben és ne mondjátok azt, hogy: "Három!" Hagyjátok abba! Jobb az nektek! Allah csupán egyetlen isten. Magasztaltassék! Nincs szüksége gyermekre, amikor Övé mindaz, ami az egekben és a földön van. Allah kiváló istápoló!