Téma
Játék idézetek
-
Ha szerelmes vagy, akkor tökre infantilis leszel, és az intim pillanatok gügyögős meg haddzabáljammegaztahülyefejedesek lesznek. Szeretünk gyerekekké lenni olyankor, mert akkor olyan szabadon nevetős meg olyan felelőtlen minden, mert a másik nem vár el semmit, és megbocsát. Utána persze minden megkomolyodik meg megromlik, mert a felnőttek olyan okosak, hogy az csak na, de addig olyan de olyan jó, csak odabújni a másikhoz, várni a szeretleket, és a másik haját csavargatva elaludni kora délután.
-
De végül is megértettem, hogy az felnőtt ember, - aki tudja, hogy védtelen, sem istenre, sem emberre nem számíthat, csak önmagára, - aki tudja, hogy az élet minden fontos helyzetében egyedül van, születésében és halálában is. Aki megértette, hogy csak az egyedüli magány vagy a társas magány között választhat, - aki tudja, hogy bûneit mindhalálig cipelnie kell, nem rakhatja át senki más vállára, - aki mindezt lázadozás nélkül elfogadja, - s aki mégsem rémül meg, és csak azért is mer játszani a világgal és önmagával. Popper Péter
-
Az élet egy játék, melyet egy hatalmas szabálykönyvből igazgatnak – de meg kell találni a módját annak, hogyan lehet megszegni a szabályokat, és mégis tovább játszani. Minden játék unalmas, ha a szabályokat betartva játsszák – a Monopoly, römi, baseball. De ha az ember elemel egy-két kártyát, anélkül, hogy észrevennék, vagy megcseréli a számokat a dobókockán, mikor a másik nem figyel, az ostoba játék élvezetessé válhat. Dean Ray Koontz
-
Ha egy problémára találunk egy megoldást, annyira boldogok vagyunk, hogy el sem tudjuk képzelni, létezhet annál "jobb" vagy "egyszerûbb" megoldás is. Megvan a "válasz", ez nekünk bőven elég. Már lépünk is tovább a következő problémára. Lehet, hogy ez az emberi természetből következik, de az is lehet, hogy iskoláskorunk csökevénye, amikor egyetlen lehetséges megoldás volt, és ha ezt megtaláltuk, mehettünk tovább. A valóság azonban sajnos bonyolultabb, mint a tankönyvekben található feladatok. Edward de Bono