Téma
Jövőkép idézetek
-
A fordítás mindig ferdítés is. Ha az értelmet híven, szóról szóra tolmácsoljuk egy másik nyelven, akkor szükségképp megváltozik a szavak alakja s ezzel együtt a mondat hangulati velejárója is. Ha pedig csak a hangzást utánozzuk, a mondat muzsikáját, a betûk színét, akkor ennek a gondolat adja meg az árát. Kosztolányi Dezső
-
A mûvészvilágban a siker szimbiotikus. (...) A siker lényegében egyfajta önmagába való visszacsatolást jelent, amelyben a galériák a hírnevüket öregbítik azáltal, hogy nagynevû mûvészek alkotásait állítják ki, a nagynevû mûvészek pedig a hírnevüket leginkább annak köszönhetik, hogy neves galériák állították ki a mûveiket. Trükkös, ugye? Barabási Albert-László
-
Mindig gyengének éreztem magam, hogy nem tudok csak így továbblépni. Ha egy viszony vagy egy házasság véget ér, szakítanak és elfelejtik egymást, úgy válnak meg egymástól, mint egy pár elnyûtt cipőtől. Senkit nem tudok elfelejteni, akihez valaha közöm volt. Minden egyes ember különleges, és feledhetetlen, senkit nem lehet pótolni, ami elveszett, elveszett. Mindig megvisel, ha egy kapcsolatom véget ér, nehezen heverem ki. Sokkal óvatosabb lettem, mert egyszerûen túl fájdalmas még egy futó kaland is, inkább bele sem megyek, akkor is nehezen szakadok el a másiktól, elveszek az apró dolgokban. Apró részleteikben látom őket, és mindenkiben van valami, ami megindít és hiányozni fog nekem, ezek az apró, gyönyörû részletek teszik pótolhatatlanná a másikat.