Téma
Jövőkép idézetek
-
A legtöbb ember fél komoly döntést hozni és fél megvalósítani az álmát. Egész életében álmodozik, de amikor ott van a lehetősége, hogy meg is valósítsa, megijed és nem mer lépni. Pedig a lehetőséget a változtatásra, az előrelépésre mindenki megkapja az élettől. A nagy lehetőség általában észrevétlenül jön, de mindig megérkezik.
-
Az emberiség végül is olyan genetikusan meghatározott jármûvön ül, mely nem térhet ki a kerékvágásból. Ezeken a szekereken visznek bennünket lóhalálában egyik nemzedékből a másikba. A genetikus anyag nem ismeri, hogy mi a jó és mi a rossz. Azt sem tudhatja, hogy szerencsések vagy szerencsétlenek leszünk-e. Egyszerûen eszközök vagyunk, semmi több. Az örökletes anyag csak arra figyel, hogy számára hasznosak vagyunk-e. Murakami Haruki
-
Zárd be az appot, találkozz élőben a másik emberrel! És ha lehet, ne egy zajos bárba menjetek, és ne kérdezd ki úgy, mintha egy állásinterjún lennél! Ha a tökéleteset keresed, a legapróbb dologtól is kiráz majd a hideg. Azt figyeld, az illető olyan ember-e, akivel el tudod képzelni, hogy leélsz vele egy életet. Esther Perel
-
Örökre átformálja a lelkünket, ha tanúi leszünk annak a brutalitásnak, amellyel az egyik ember képes véget vetni a másik életének. Mindenki átalakul, aki fogta sebesült bajtársa kezét, miközben az lassan átcsúszott a nemlét állapotába. Igen, az ilyen dolgok megkeményítik, acéllá edzik az ember szellemét, tudatát.
-
Sohasem bízom abban az orvosban, aki azt mondja, hogy pályaválasztásával az emberiségen akart segíteni. Sokkal inkább elhiszem, hogy tetszett neki ez a foglalkozás, vagy bízott abban, hogy így majd sokra viszi, vagy egyszerûen csak középiskolás korában kitûnt a biológiában. Szeretem az öncélúságot a zenében, az orvostudományban - éppúgy, mint a matematikában. Halmos Pál
-
A színházban, ha előbányászol valamit, ha rájössz valamire, akkor már "megszülted", és meg is lepted magad vele - ennek a hatása rád nézve négy-öt előadás után elmúlik. Aztán csak próbálod esténként ugyanezt rekonstruálni, de ez már nem az, mert nincs benne az a pillanat. A filmnél viszont pont ezt a négy-öt napot veszik fel. Olyan ez, mint a keresztrejtvény - a filmnél kitöltöd, és ideális esetben kezded a következő rejtvényt, de a színháznál mit csinálj, ha már kitöltötted?
-
Akinek rejtegetnivalója van, nem engedheti meg magának, hogy beszéljen. A fiúk a katonai hírszerzésnél jól tudták ezt a háborúban. Ha elfognak: mondd meg a nevedet, a rangodat, a számodat, de semmi mást. Aki hamis információval próbál szolgálni, szinte mindig elcsúszik egy banánhéjon. Agatha Christie