Téma
Jövőkép idézetek
-
Mindenki egy adag tisztasággal jött világra, amely eleve arra rendeltetett, hogy beszennyezze a társas érintkezés, e bûntény az emberi magány ellen. Hisz még a lehetetlent is megtennénk, nehogy önmagunknak szenteljük magunkat. Felebarátunk korántsem a végzetet, inkább a bukás kísértését képviseli. Nem tudva kezünket tisztának és szívünket romlatlannak megőrizni, idegen izzadságokkal mocskoljuk be magunkat, és mivel szomjazzuk az undorítót és kedveljük a bûzt, a közfelkiáltás sarában hempergünk. Amikor aztán szenteltvízzé vált tengerekről álmodoznánk, túl késő már beléjük mártózni, túlságosan elmélyült romlottságunk nem engedi, hogy ússzunk bennük: magányunkat végigdúlta a világ; mások belénk mart nyomai kitörölhetetlenek. Emil M. Cioran
-
Gyûlölet: az a mélységesen banális mechanizmus, hogy kivágom azt a fát, amire nem tudok felmászni. Gyûlölet: mélyebbeket gondolunk felőle, mint amilyen csekélyben tanyázik az egész. Gyûlölet: paradox szerelmi vallomás: olyan szeretnék lenni, mint te, de nem és nem tudok, tehát dögölj meg, mert elérhetetlenül szép vagy, ne legyél, ne lássalak! Gyûlölet: útjelző táblákkal gazdagon ellátott, eltéveszthetetlen, kövezett út az őrülethez... Minden valamennyire markáns ember felizzítja az effélére hajlamosak gyûlöletét: ez a minőség fonák visszaigazolása. A valamilyenségnek ez az ára. Ugyanők viszont azt is megkapták ajándékba, hogy aki szereti őket, az borzasztó nagyon. Nincs langy középút, mert az a középszeré. Ami engem illet, igyekszem minél láthatatlanabbá válni azok számára, akiket kínoz a létem. Ugyanis, ha bármi módon reagálok a gyûlöletre, létrejön az ördögi kör; ez ellen egyetlen humán védmódszer van: az, hogy megszakítjuk a láncot. Ki lehet állni a pástra, de minek?! A butaság nem vitaképes; nem más, mint elemi erő: hülye leszek pert indítani a földrengés ellen. Vavyan Fable
-
A tartós kapcsolatok másra adnak lehetőséget, mint a rövidek, mert bizonyos aspektusokat el lehet bennük mélyíteni, és felszínes kötelékek helyett valódiak alakulnak ki. Ilyenkor ismeri meg az ember igazán a másikat. Az első szerelem megszûnését követő nagy kijózanodás szakasza után egy olyan fázis következik, amelyben az ember próbálja megváltoztatni a másikat - több-kevesebb sikerrel. Ha a kapcsolat túléli ezt a folyamatot, akkor a két fél felhagy azzal az igyekezetével, hogy a másikból mesebeli herceget vagy királykisasszonyt faragjon, és elkezdődik az igazi kapcsolat, amelyben szép lassan elfogadják egymást olyannak, amilyenek. Alfons Vansteenwegen
-
Mindenkinek ki van jelölve egy sínpár, már a születésekor s azon kell haladnia és azon mehet, amerre visz... De vannak lelkek, akik át tudnak ugrani egyik sínről a másikra s akkor a más élete elől veszik el az érvényesülés útját... és az a másik leszorul, kiesik... az nem baj: fő, hogy jó sínre kerüljön valaki... és hagyja ott a maga régi nehéz útját. Móricz Zsigmond
-
Adventben vízbe teszünk kökényágakat s azok kivirágoznak, s az ember örül neki, örül az élet titkának s a szépség kibontakozásának. Nemde ily ág legyen lelkünk, mely az adventi vágytól új életre virágzik ki s szeretetét s odaadását szépségében, a szív tisztaságában leheli Üdvözítője felé?! Prohászka Ottokár