Téma
Jövőkép idézetek
-
Ha majd egyszer gyerekük lesz, fenekestül felfordul az életük. Eltolódnak a súlypontok, évekig mással sem foglalkoznak majd, mint hogy mindent megadjanak neki. Aztán ez a gyermek felnő, és úgy néznek majd egymásra, mint két ismeretlen, akiknek fogalmuk sincs arról, mi jár a másik fejében, és hogy mekkora fájdalmat tudnak egymásnak okozni. Ilyenkor már nincs szükség sebészkésre; egy-két szó is elég ahhoz, hogy húsz év bizalma darabokban essen szét. Eva García Sáenz de Urturi
-
Kíváncsivá tett. Senki máshoz nem hasonlított. Meg akartam érteni, megismerni, felfogni, közelebb kerülni hozzá. Képtelen voltam saját magáról kérdezni őt, nem tudtam, hogyan tegyem fel a kérdéseimet, így a köztünk lévő távolságba menekültem, abba a néhány pillanatba, amikor nem rám figyelt, lerázva magamról azt az érzést, hogy soha nem a megfelelő helyen vagyok.
-
Azt akarom, hogy érintetlenül maradjon meg bennem azoknak a helyeknek az emléke, amelyeket az idő megédesített és megtisztított minden fájdalomtól. És nem is lesz baj, ha egy napon az emlékezet elveszti azokat a képeket is, és hagyja, hogy feloldódjanak a feledésben. (...) Ha soha semmit sem felejthetnénk el, az elviselhetetlen volna.
-
A tudós fantáziáját nem korlátozza semmi, de tudósként csak akkor jár sikerrel, ha gondolkodásának eredményét a tudomány lassú, nehézkes, erősen korlátozott nyelvén is el tudja mondani, azaz ha gondolkodásának eredménye teljesen objektívan is kifejezhető, úgy, hogy kielégítse a tudomány kritériumait. Mérő László
-
Az emberi emlékezet tüneményes és rejtélyes dolog. Egy adott esemény kapcsán emlékszünk bizonyos dolgokra, és minél inkább erőlködünk, hogy fölidézzük a történteket, újra és újra ugyanazok a dolgok fognak beugrani, amit már eddig is tudtunk. Semmi újat nem tudunk előcsalogatni emlékezetünk mélyéről, aztán egyszer csak valaki váratlanul emlékeztet minket valamire. Akkor azonnal világosan emlékszünk, fölrémlik valami, ami mindig is ott rejtőzött az emlékezetünkben, de mintegy fedőréteg alá rejtve, számunkra is hozzáférhetetlenül. Emlékezetünk képtelen lett volna onnan segítség nélkül előbányászni, látszólag új emlékek bukkantak föl, pedig azok mindig is ott voltak. Indrek Hargla
-
Olyan nőkkel szemben, akiknek csak a külseje tetszik, akikről kiderül, hogy se szívük, se lelkük, olyan gonosz tudok lenni, mint maga az ördög. Nem bírom a közönségességüket, a kicsinyességüket, a butaságukat, a szeszélyeiket. De a tiszta szemûekhez, a tiszta szívûekhez, az őszinte szavúakhoz, a törhetetlen jellemûekhez - azokhoz, akik gyöngédek, mégis szilárdak, hajlékonyak, de következetesek - igenis gyöngéd és hûséges tudok lenni. Charlotte Bronte