Téma
Kapcsolat vége idézetek
-
Gyermekkorunkban minden szükséges tanítást megkaptunk, s ezt a tudásunkat az igazán nagy dolgok soha nem is kívánják elvenni tőlünk. Csak később tagadjuk meg magunkat és kuszálunk össze másokat. Sivatag és káprázat egész életünk, s nem merjük beismerni céltalanságát. Szerepelünk, ahelyett, hogy élnénk. Csak születni és meghalni tudunk szereptelenül, igazán. Pilinszky János
-
Fiatalon a legtöbbünktől nem áll távol a lázadás, csak aztán később sajnos belesavanyodunk a megszokásba. Nem arról van szó, hogy nem kell felkészülni az életre, hogy nem kell diplomát szerezni. A hiba akkor kezdődik, amikor az ember elhiszi, hogy az, ami társadalmilag elismert, az akkor is úgy kell, hogy maradjon, ha ő maga beledöglik. Amikor elhiszi, hogy kívülről mondhatják meg, hogy neki hogyan jó az élet.
-
Nemrég olvastam egy bölcs mondást: "Nyugi. A szívünk olyan, mint egy bozótvágó kés, segítségével ki tudjuk vágni magunkat a sûrû dzsungelból." Nagyszerû tisztelgés egy hû barát előtt, akire mindig és mindenben számíthatunk. Erős és kitartó útitárs, kimerítő munkájáért cserébe csak annyit kér, hogy jól bánjunk vele.
-
Nem igyekszünk emlékezni, nincs kollektív hajlamunk a bûnbánatra, meg akarunk feledkezni a szégyeneinkről; jobban tetszik, ha dicsérnek, ha pedig szidnak, becsukjuk a fülünket. Amnézia, nem emlékezni arra, ami fáj. Nem okozni magunknak fájdalmat. Félünk a szégyentől és a megszégyenüléstől. Az emberek, amire nem szeretnek emlékezni, arra nem emlékeznek. Konrád György
-
Légy hidegvérû. Hát mi érdeme van arra e nemzetnek, hogy szeresd, hogy hozzá tartozó légy? Históriája más népnek is van, nagyobb is talán, mint nekünk - jövője fényesebb akárhánynak - gazdagabb valamennyi. S mi az a honszeretet? Lelki gyöngeség, költői rajongás, gyermeki ösztön. Ha kérdeni találja benned valami titkos érzelem: nem látod-e ez ismerős rónákat, miknek virágait is név szerint ismered? nem andalog-e emléked azon ház küszöbén, hol gyermekéveidet eljátszottad? nem csengnek-e füledbe azon ismerős dallamok, mik a mezők virágaival együtt teremnek? nem jelennek-e meg álmaidban mindazok arcai, a kiket szerettél? nem alszol-e csendesen, azt tudva, hogy fejed szülöttefölded keblén pihen? nem száll-e szívedbe büszkeség, ha a múltakra gondolsz s nem dagad-e önérzettől, ha a jövőre nézesz? s mindezeket magaddal fogod-e vihetni? a délibábos rónákat, az ismerős hajlékot, az édes dallamot, a kedves arcokat, az emléket és a reményt, mely a nemzet éltéhez van kötve? - utasítsd ki ez érzelmet szívedből s hitesd el magaddal, hogy elég nagy a világ, hogy az emberek mindenütt egyenlők s hogy az mindegy az emberiségre nézve, akár van magyar nemzet a világon, akár nincs? Jókai Mór