Téma
Kapcsolat vége idézetek
-
Sok rákos beteggel dolgoztam, és nagyon szomorú dolog, de gyakran úgy rémlett nekem, hogy olyan ez, mint amikor valaki elhatározza az ötvenedik emeleten, hogy kiugrik az ablakon, hogy elege van az életből, fölösleges már élni. Tehát kiugrik az ötvenedik emeleten, és elkezd zuhanni. De mondjuk, a huszonötödik emeletnél azt mondja, hogy jaj, mégis élni akarok! Ez az, amikor az orvosok azt mondják, hogy rákos vagy. Én ott a huszonötödik emeletnél kezdek esni velük, és akkor beszélgetünk. Esetleg lelassul az ember, és esetleg bele tud valamibe kapaszkodni a tizedik emeletnél, és akkor ott tud lógni egy kicsit. De néha már akkora a lendület, hogy senki sem tudja elkapni. Hogyha az ötödik emeletnél jön rá, hogy jaj, nem akartam meghalni, hát akkor már túl késő. Feldmár András
-
Ha ebben a másodperctöredékben úgy tekintünk vissza az életünkre, hogy tudjuk: elszalasztottunk egy lehetőséget, amikor az élet csodáját ünnepelhettük volna - az a Pokol. Az viszont a Paradicsom, ha elmondhatjuk: "Követtem el hibákat, de nem voltam gyáva. Leéltem az életem, és megtettem, amit meg kellett tennem." Paulo Coelho
-
Először csak egy apró csókocskát kaptam, ismerkedő, mondhatnám félszeg kis csókot. Aztán mélyet sóhajtott, a két kezébe fogta az arcom, és olyan szenvedéllyel vette birtokba az ajkamat, hogy azt hittem ott, menten belehalok a gyönyörûségbe. (...) Hosszan csókoltuk egymást, majd egy pillanatnyi szünet után újrakezdtük. Nem tudtam gondolkodni, csak az számított, hogy (...) ajka az enyémen van, az elmém csak ezzel az élménnyel volt tele.
-
Kézenfekvőnek látszik, hogy amikor az ember elkezd olvasni egy mesét, a hőssel azonosul... ez lenne a természetes, hiszen saját tudati világunkban mindannyian hősök vagyunk, vagy legalábbis lehetnénk. Ha ez még sincs így, máris előkerült egy súlyos problémánk: a modern ember megfeledkezett arról, hogy tulajdonképpen hős is lehetne. Ez a lehetőség ugyanis nem csak néhány kiválasztott előtt áll nyitva, hanem elvileg mindannyian élhetnénk sokkal nagyszerûbb és nemesebb életet is, mint amelybe felnőtt pályafutásunk többnyire torkollik.
-
Hallottam öreg embereket, amint azt mondták, hogy belül húszévesnek érzik magukat, vagy hogy a hajdani féktelen és zabolátlan fiú még mindig bennük él, és csak a megvénült csontok, a beszûkült lehetőségek korlátozzák. De ha osztoztál már gyermeki éned koponyáján, tudod, hogy ez nem igaz - romantikus ábránd, önbecsapás. Mark Lawrence