Téma
Kapcsolatok idézetek
-
Élet és szenvedés annyiban egyek, mert levés egyidejû elmúlás nélkül lehetetlen és harmónia is csak mint a disszonanciáktól való megváltás van harmonikus hatással. Ha tehát az ember élni akar, akkor szenvedni is kell akarnia; ha csupán örömre és boldogságra törekszik a szokásos értelemben, akkor csak részleges teljesedést akar és hogy ez nem felel meg az élet értelmének, azt bizonyítja az a sekélyességi érzés is, mely kikerülhetetlenül követ minden tisztán önző kielégítést. Hermann Keyserling
-
Az indusztriális kórházi vagy rendelőintézeti orvoslás úgy mûködik, mint egy nagyipari autójavító mûhely. Itt is, ott is specialisták vannak. A javítómûhelyben motorszerelők, karosszériások, elektromos szerelők, kárpitosok, fényezők, stb. A kórházban kardiológusok, belgyógyászok, endokrinológusok, gégészek, sebészek stb. Attól függően lépnek akcióba, hogy mi a baj. Érdeklődésük középpontjában a beteg szerv áll. Maga az ember a beteg szerv tokjává devalválódik. Benne van a rosszul mûködő szív vagy vese. A toknak pedig ne legyenek túlzott személyes igényei. Ennek megfelelően jó beteg az, aki szerény, alkalmazkodó, kellő áhítattal tekint a "szakemberre", és főként rutinszerûen gyógyítható. Rosszabb beteg, aki problémát, fejtörést okoz. A gyógyíthatatlan beteg pedig az orvoslás selejtje. Popper Péter
-
Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tûnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap! Hiszek a csodákban. Audrey Hepburn
-
Jó lenne, ha senki nem érezné magát rosszul amiatt, mert máshogy ünnepel, mint a többiek. A Facebook és az Instagram világa hamis. Oda idealizált képet tesznek ki az emberek, azt, amilyet szeretnének önmagukról alkotni, de ezt sokan nagyon keserûen élik meg. Pedig nem vagyunk attól kevesebbek, ha egyedül ünneplünk, vagy máshogy élünk.
-
Az orvosok és a gyógyszerészek hajlamosak a (...) betegeket hibáztatni az engedetlenségükért, a tétlenségükért és a tévedésükért. Azt mondják, elvezetheted a lovat a vízhez, de ha nem akar inni... A pszichológusok sötéten látják az ilyen ítélkezést. Mi azt feltételezzük, hogy ha a beteg nem követi az orvos tanácsát, az az orvos hibája, nem a betegé. Úgy hisszük, hogy az orvos felelőssége olyan tanácsot adni, amit követni fognak, olyan beavatkozást ajánlani, amit tiszteletben tartanak, együtt dolgozni a pácienssel, amíg el nem érik a kívánt hatást, és ellenőrizni az eredményt, hogy minden rendben zajlott-e. Jordan B. Peterson
-
Az orvos valóságos bûnbak. Azt mindenért ütik. Ha kicsibe veszi a beteg baját, megharagusznak rá, hogy lelketlen kutya, ha nagyba veszi, megharagusznak rá, hogy megrémíti a beteget, és még betegebbé teszi. Ha a beteg meggyógyul, azt mondják, hogy magától is meggyógyult volna, ha nem gyógyul meg, azt mondják, hogy a doktor rontotta el. Ejh, cudar egy pálya ez! Hálára ne számítson az ember. Mikszáth Kálmán
-
Az utóbbi időszak nyugati emberének az egyik vonása az, hogy felületes, szétszórt, mert rengeteg inger éri, felpörgettük magunk körül az életet. Gondoljunk arra a tipikus mai emberre, aki megy át egy nagy útkereszteződésben, egyik fülében a mobiltelefon, a másikban a zene szól, közben még esetleg egy számítógépecske is van a kezében, csak azt nem veszi észre, hogy a lámpa piros! Erdő Péter