Téma
Katonatiszt idézetek
-
Mi, emberek, természettől fogva szorongó lények vagyunk. És mit teszünk, hogy kompenzáljuk a bizonytalan jövő miatt érzett szorongásunkat? Mit teszünk, hogy úgy érezhessük: mi magunk irányítjuk az életünket? Tárgyak felé fordulunk, megvásárolható vagy magunknak elkészíthető alkalmatosságokhoz, használható és birtokolható dolgokhoz. Ezek a holmik, nem úgy, mint a szerelem, a boldogság, a nekünk kiszabott rövidke idő, maradandónak, ellenőrizhetőnek, szabadon alakíthatónak és uralhatónak tûnnek, ennélfogva biztonságérzettel ajándékoznak meg bennünket. A tárgyak. Õk a mi fogódzóink. Jannah Loontjens
-
Mark Zuckerberg, a Facebook társalapítója abban hitt, hogy a közösségi média egyesíti az emberiséget. Később beismerte, hogy tévedett. Bizonyos szempontból persze közelebb kerültünk egymáshoz, ugyanakkor a közösségi média olyan új virtuális törzseknek is felerősítette a hangját, és lehetővé tette a megszerveződésüket, amelyek közül némelyek csak fröcsögnek és megosztottságot szítanak a világhálón. Úgy tûnik, soha korábban nem létezett ennyi törzs, és soha korábban nem volt a törzsek között ennyi konfliktus. Tim Marshall
-
Sokan kiáltanak világvégét, de azért nem feltétlenül kell bedőlni nekik. Minden közösségben, a sirályok és az emberek között is akadnak túlérzékeny egyedek, vészmadarak, próféták. Fontos társadalmi funkció ez, hiszen bár ritkán akkora a baj, mint a jósok látják és láttatják, de vészjelzéssel időben felrázható a közösség. Csányi Vilmos
-
Új év, új én - egyszerûen hangzik, ugye? De ne legyünk túl kemények magunkhoz, ha még mindig a szilveszteri dallamoktól cseng a fülünk, miközben máris megszegtük egy-egy fogadalmunkat. Nem számít. Tûzzünk ki egy dátumot az újrakezdésre. Részemről a február 1. ugyanúgy megteszi, mint a január 1. A legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha elveszítjük a kedvünket, és sutba vágjuk összes életjobbító álmunkat, ideálunkat és tervünket, mert úgy érezzük, veszítettünk. Bármilyen pozitív változás megéri, akármennyire jelentéktelennek is tûnik elsőre. Sok szerencsét hozzá!
-
Nézzünk körül szélesebb ismeretségi körünkben, jobb híján a Facebookon, számláljuk meg, hány férfiról tudjuk, hogy verdeng egy eldöntendő kérdés börtönében. Latolgatja, mondjuk, hogy összeköltözzön-e a barátnőjével. Elvegye-e feleségül? Gyártson-e vele gyermeket? Avagy: hagyja-e el a családját valamely új szerelem kedvéért? Esetleg: váltson-e lakhelyet, állást, országot, jóbarátot, életstílust, szenvedélyt? És mi a sztenderd válasz? Az, hogy IGEN, de NEM. Mert sok érv szól amellett, hogy lépjen, de legalább ugyanannyi amellett, hogy mégse. Következésképp a végeredmény általában: IS. Márpedig így soha semmit nem döntünk el. Fontos ügyeinkben ezzel az IS-sel addig halogatjuk az elhatározást, míg sorsunk keresztútjainál szinte sosem mi döntjük el, hogy merre menjünk, hanem az idő. Fennköltebben: az Égiek. Hívőknek: az Isten. Anyagelvûeknek: a Sors. Vámos Miklós