Téma
Katonatiszt idézetek
-
Egy kevéssé tetszetős arc egyre jobban elveszíti a tetszés képességét. Aki hordozza, közönyös lévén a többieknek, önmaga iránt is közönyössé válik, nemtörődömsége kiül az arcára, és egyre jobban taszítja mások tekintetét. A szépség viszont állandóan figyeli, díszíti, óvja, szemléli, és talán így is mondhatjuk, egy folyton előtte lebegő, képzeletbeli tükörbe vetíti magát. A rútság elfelejti és elhagyja magát. De kétféle rútság van: amelyik szenved, és a düh meg az irigység fegyverével tiltakozik a külvilág véleménye ellen: ez az egyedüli, az igazi rútság; a másik viszont jámbor és gondtalan, belenyugszik sorsába, nem kerüli és nem hívja ki az ítéletet, és így, ha a szemnek nem, legalább a szívnek tetszik. George Sand
-
Lehet, hogy az ember nem most először dönti romlásba magát egy rakás más fajjal együtt. Talán már másodszor, harmadszor vagy tizedszer. Valahányszor elérünk egy bizonyos szintet, akkor kicsit túlzásba visszük, túl sokat építünk és rombolunk. És mindennek vége. Illetve nem mindennek, de nekünk igen. Maja Lunde
-
Egy nap Buddhát halálosan megfenyegette Angulimal, a bandita. - Akkor légy olyan kedves, és teljesítsed utolsó kívánságomat - kérte Buddha. - Vágd le azt az ágat. A bandita kardjának egyetlen suhintásával levágta, majd azt kérdezte: - És most? - Tedd vissza! - kérte Buddha. A bandita felnevetett: - Ha azt hiszed, hogy ezt bárki is meg tudná tenni, hát bolond vagy. - Ellenkezőleg. Te vagy a bolond, amiért azt hiszed, hogy hatalmas vagy, mert sebesíteni és rombolni tudsz. Pedig az gyerekjáték. Aki igazán hatalmas, teremtésre és gyógyításra képes. Anthony de Mello
-
A világ tele van hazugságokkal! "Ne ölj, ne lopj, ne hazudj, ne paráználkodj". Ezek mind hazugságok, megtévesztések. "Nem akarom, hogy megöljenek. Nem akarom, hogy meglopjanak". Ezért használnak ilyen hazugságokat, mint az igazság vagy az erkölcs, hogy megvédjék gyenge önmagukat. A valódi igazság a túlélésben rejlik. Egy maradhat, aki mindent elnyel, legyen szó más emberekről, vagyonról vagy hatalomról, vagy akár az egész világról!