Téma
Katonatiszt idézetek
-
Ha egy eszmerendszerben tömegek hisznek, biztos, hogy reális társadalmi igényt elégít ki, és ha irracionális eszmerendszerről van szó, az is biztos, hogy ez nem a valóság megismerésének igénye. Ezért eléggé kilátástalan az a törekvés, amivel némely amerikai értelmiségiek próbálkoznak, hogy logikus érveléssel szorítsák vissza.
-
A nők ma már egyre kevésbé akarnak nők lenni. Valami szerencsétlen, végzetes ideológiai tévedés sodorta őket abba a mozgalomba, amely a nő "fölszabadulását" attól várja, hogy női feladatait, sőt természetes női adottságait is elveti magától. A nő a férfivel való egyenértékûségét azzal akarja bebizonyítani, hogy hozzá hasonlóvá korcsosítja magát és elfelejti, hogy egyenértékûvé éppen a különbségei teszik. Nagy Endre
-
Most még fenékig üríthetem a boldogság poharát, egyúttal azt is tudom, hogy nincs öröm üröm nélkül, s egy nap én is megízlelem majd a keserûséget. Csak azt remélem, bátran és emelt fővel viselem majd el, és nem a saját hibámból következik be. (...) Bánatból erőt és vigaszt meríthetünk, míg azokat, amelyeket magunk okozunk, amelyek gonoszságunkból vagy ostobaságunkból fakadtak, a legnehezebb elviselni. Lucy Maud Montgomery
-
Azt gondoljuk, hogy a társadalmunk lehet ennél egy kicsit fenntarthatóbb, ahogy egy kicsit fenntarthatatlanabb is. De hosszú távon mégsem lehetséges "csak egy kicsit" fenntarthatónak lenni - vagy fenntarthatók vagyunk, vagy fenntarthatatlanok. Olyan ez, mint amikor vékony jégen sétálunk - vagy elbírja a súlyunkat, vagy nem. Vagy kiérünk a partra, vagy elsüllyedünk a mély, sötét, jéghideg vízben. Greta Thunberg
-
Az emberek megosztottak és minden csoport csak a saját igazát próbálja bizonyítani. Nagyon nehéz egy közös célért együtt cselekedni. Nem tudjuk és nem is akarjuk megismerni azt, hogyan gondolkoznak tőlünk keletre, nyugatra, délre vagy északra élők, de még azt sem, hogy a szomszéd házban lakók mit gondolnak. Benkő László