Téma
Kerékpározás idézetek
-
A kerékpározás engem sose valami nagyon érdekelt. Ezt az imbolygó tovahaladási módot - két vékonyka keréken - végképp megbízhatatlan ügynek tartottam, sőt fenyegetőnek, ördög meg nem magyarázhatta nekem, miért áll meg a bicikli, vagyis hogy elhagyatott állapotában miért billen el azonnal, már ha oda nem támasztják vagy nem fogják - hanem hogy akkor, ha egy harminckét kilós illető rátelepszik, miért ne dőlne el ugyanígy, mikor támasz nélkül halad, meg senki nem is fogja.
-
Egyedül az Eszméért hajszolják magukat végkimerülésig a versenyzők, még azok is, akiket felvet a pénz. S egyedül az Eszméért csődül össze az utak mentén a tömeg. A kerékpárost nem a pénz, az érdekek vagy az izmok ereje viszi előre. Az ő hitvallása szerint a Szellem forgatja a kerekeket, a Szellem viszi fel őt a Falzaregóra vagy a Pordoira, és segít neki világcsúcsot dönteni. Dino Buzzati
-
Gyerekként sokat küzdöttünk azért, hogy megtanuljunk biciklizni. Ha elestünk, leporoltuk magunkat, és visszaszálltunk a nyeregbe. Mindezt addig folytattuk, míg oly természetessé nem vált a biciklizés, mint a levegővétel. De amikor felnőttként próbálunk ki valami újat, érdekes módon többnyire beérjük egyetlen próbálkozással, mielőtt eldöntenénk, megy-e ez nekünk. Ha az első alkalommal nem járunk sikerrel, vagy kicsit is bénának érezzük magunkat, rögvest kijelentjük, hogy ezt nem nekünk találták ki, ahelyett, hogy adnánk magunknak még egy esélyt. (...) Érdemes tehát a gyermekkori kitartásunkat leporolni kissé, amikor valami újba vágjuk a fejszénket. Caroline Webb
-
Van két embertípus, akit feltétlenül el kell kerülnöd az életben: a vegetáriánus és a kerékpárversenyző. A vegetáriánusokat azért, mert egy férfi, aki nem hajlandó megenni egy rostélyost, egészen biztosan kannibál volt előző életében. A kerékpárversenyzőket pedig azért, mert egy férfi, aki egy végbélkúpot húz a fejére, és egy fluoreszkáló harisnyában durván érvényre juttatja a tökeit, miközben felfelé teker egy emelkedőn, egészen biztosan nem normális. És ha egy szép napon összefutnál egy vegetáriánus kerékpárversenyzővel, hallgass rám, fiam: lökd fel, hogy időt nyerj, fuss el gyorsan, és sokáig meg se állj!
-
Amikor először látogattam Észak-Amerikába, megdöbbenve vettem észre, hogy nem voltak sorompók a vasúti átjárókban és védősövények a sínek mentén. Távoli vidékeken a síneket még gyalogútnak is használták. Amikor hangot adtam a megdöbbenésemnek, a következő választ kaptam: csak a hülye nem tudja, hogy a síneken negyven és száz mérföld közötti sebességgel közlekednek a vonatok. Az is feltûnt, hogy semmi sem tilos, hanem egyszerûen csak not allowed, tehát nem szabad, hiszen az embert a legudvariasabban kérték, hogy Please don`t... Carl Gustav Jung