Téma
Kereszténység idézetek
-
Az embereknek szinte mindenütt a világon teljesen hamis képük van a saját fajtánkról. Azt hisszük, hogy (...) szörnyû, ártalmas dolgokat csakis szörnyek találhatnak ki, irányíthatnak és hozhatnak létre, gonosz vagy zavarodott emberek. Nem olyanok, mint mi. Ez tévedés. Azok, akik létrehozták az emberiség fennmaradását fenyegető, máig fennálló nukleáris veszélyt, rendes, közönséges politikusok, elemzők, katonai stratégák. Daniel Ellsberg
-
Ha most úgy érzed, hogy túl sok nehézséggel kell szembenézned, akkor mi lesz később? Amikor majd úgy érzed, hogy ennél rosszabb már nem történhet, akkor jönnek csak igazán a bajok! És amikor már nem reménykedsz semmi jóban, akkor ér majd valami kellemes meglepetés. Ám amíg tudod, hogy szeret, és te is szereted őt - és mindketten megpróbáltok ennek megfelelően viselkedni - nem érhet semmi baj. Nicholas Sparks
-
Létezik-e ösztönzőbb valami a félelemnél? Valami, ami képes ugyanolyan erősen hatni a tetteinkre? Mit jelent számunkra a félelem? A félelem csalóka és sokarcú. Találékony és ravasz. Sokszor furcsa dolgokat mûvel velünk. Megríkat és megnevettet, meghunyászkodásra és árulásra, gyûlölködésre és szégyenkezésre késztet.
-
Jól ismerem a bennem lakozó Gonoszt. Ez a biztonságom titka. Úgy értem, ismerem a legrosszabb oldalam. Lehet, hogy rosszabb, mint más emberekben a legrosszabb, de tulajdonképpen nekem arra nem kell gondolnom, sem törődnöm vele. Nem mentegetőzöm. Én békében élek. Szörnyeteg vagyok? A Világ azt mondja, igen, és ha ezt mondják, akkor én elfogadom. De én meg azt mondom, hogy a Világ semmit se jelent nekem. Én Én vagyok, és esélyem sincs rá, hogy más legyek.
-
Tudja, Isabelle, az ember életében beletelik jó néhány évbe, míg eléri, hogy a nagy pillanatokban ne csak mellette, de vele szemben is a megfelelő ember üljön. Az ördög mindannyiunkban bennünk lakozik - mosolyodott el Boulard. - Ugyanúgy magában is, ahogyan bennem is. És tudja, miért zseniális? Mert el tudja hitetni, hogy nem létezik.
-
Ha a sors egy gép, akkor mi vagyunk a fogaskerék közt őrlődő homok. Gyámoltalanok vagyunk. Nem akarunk mást, csak erőt, még ha azzal nem is tudunk másokat megvédeni, hogy meghosszabbítjuk kezünket, vágyunk egy kardra, amibe belekapaszkodhatunk. Az erőnek, mellyel összetörhetjük valaki sorsát, úgy kell kinéznie, mint egy lesújtó pengének. Az én erőm az lenne, hogy összezúzom a végzetemet? Vagy engem is elnyel az erő?
-
Vannak szavak, melyek holtig velünk maradnak, szeretetteljesek, kétséget oszlatók, velük pályájukat megjárt öregek adtak soha el nem fogyó áldott útravalót. Hites próféciát az ifjú házasoknak, pokolmélyek után emberséges reményt, a biztató szavak most is fülembe zsongnak, egy letûnt nemzedék jótéteményeként.
-
Gyerekkorban másokat jónak vagy rossznak látunk - ez az egyszerû gondolkodás épp a legsérülékenyebb életkorban megvédi a kicsi és védtelen gyermekeket. A felnőtté válás során azonban már észrevesszük, hogy az emberek jók és rosszak is egyben, illetve jók, csak megvannak a hibáik és a rossz oldalaik. Többé-kevésbé tiszteljük őket, és a mi felelősségünk, hogy mit veszünk át tőlük, és mit nem. Steve Biddulph