Téma
Kereszténység idézetek
-
Mindnyájan naponta átéljük a teremtés csodáját. De mivel megszoktuk: ennek tudata nem árasztja el a bensőnket. Lehet, hogy ifjúkorunk, mely csupa elvágyódás volt, később az emlékezetben megszépült: de az öröklét forrása buzog belőle, és mindazok rejtett hangja, kik előttünk éltek és szenvedtek ugyanott. Ezért, még ha távol is élünk szülőföldünktől, az emlékek tovább gyarapítják lelki nedveinket, táplálnak minket, mint gyümölcsfa törzsét. Ez a halottak szörnyû ereje, másíthatatlan és írhatatlan hajtásokat fakaszt életünkbe, új gyümölcsök nőnek belőlük életünk fáján.
-
A búcsú sohasem jó, de jól tudom, a barátok nem örökre búcsúznak, csak elköszönnek arra a rövid időre, míg újból találkoznak. És az idő szédületes sebességgel rohan, úgy, hogy észre sem vesszük, mennyi telik el belőle, mikor legközelebb találkozunk, egy pillanat vagy ezer év. A búcsú ettől megnyugtatóan szép lesz. J. J. Stalter
-
A legtöbb ember életében eljön egyszer az idő, amikor elhatalmasodik rajta a félelem. Ettől azonban nem válik gyávává. Azok a gyávák, akik semmit sem tesznek, amikor a félelem pusztulással fenyegeti őket. Amikor a szükség úgy hozza, szembe kell nézned a félelemmel. Ha így teszel, megeshet, hogy nem éled túl, de ha meghalsz, legalább nem gyáván távozol a másvilágra. Darren Shan
-
Minden bûvésztrükk három részből, más szóval mozzanatból áll. Az első rész neve: ígéret. A bûvész mutat egy közönséges tárgyat, egy pakli kártyát, egy madarat, esetleg egy embert. Megmutatja a tárgyat, talán kéri, hogy vizsgálják meg, győződjenek meg róla, hogy valódi, egyszerû, hétköznapi tárgy, de persze többnyire nem az. A második részt úgy hívják: fordulat. A bûvész fogja a közönséges tárgyat, és valami rendkívülit tesz vele. Keressük a titkot, de nem találjuk. De nem is vagyunk igazán kíváncsiak rá, mert nem a valóságot akarjuk, hanem az illúziót. De még nem tapsolunk, mert az nem elég, ha valami eltûnik. Elő is kell kerülnie. Ezért minden bûvésztrükknek van egy harmadik mozzanata is, a legnehezebb. Úgy hívják: jutalom.
-
Ha életben vagy, akkor kreatív személy vagy. Te is, én is és mindenki, akit csak ismersz, több tízezer évet felölelő időszak alkotóinak leszármazottai vagyunk. Dekorátorok, ezermesterek. történetmesélők, táncosok, felfedezők, hegedûsök, dobosok, építészek, kertészek, problémamegoldók és szépítők - ők a mi közös elődeink. Elizabeth M. Gilbert
-
Nem hinném, hogy van olyan állapot, amikor egyetlen aggályod sincs. De ilyen az élet. Az élet akadályok és félelmek nélkül unalmas, és harc nélkül semmit sem ér, nem igaz? Ha egy falon átjutsz, lesz előtted egy másik. De ha az egyiken túljutsz, meglesz az erőd, hogy túljuss a következőn is. És ha visszanézel és látod az akadályokat, amiken átjutottál, azt mondhatod, hogy "Wow, mennyi akadályt leküzdöttem!" és nevethetsz rajta. Hamaszaki Ajumi
-
A kihívások azért vannak, hogy tanítsanak nekünk valamit, erősebbé tegyenek és megingassák azzal kapcsolatos hiedelmeinket, hogy mit vagyunk képesek legyőzni és mit nem. Amikor megértjük, milyen célt szolgál az előttünk álló kihívás, akkor feltárul előttünk az igazság: akadályok nem léteznek, csak lehetőségek, melyek által fejlődni tudunk.