Téma
Kezdet és vég idézetek
-
A könyvek fejezetekre tagolódnak, hogy jól elkülönüljenek egymástól az időszakok, hogy jelezzék, az idő múlik, a helyzet változik, sőt, az egyes részeknek olykor még ígéretes címük is van, mint a festményeknek. Csakhogy az életben semmi sincs, se cím, se felirat, se jelzőtábla, semmi nem figyelmeztet rá, hogy vigyázat, veszély, gyakori földomlás vagy közelgő csalódás. Az életben egyedül vagyunk a jelmezünkkel, és nem számít, ha már egészen elrongyolódott. Delphine de Vigan
-
Minden az órák milliárdjai által meghatározott ritmusra mozog. Nem akkor kelünk ki az ágyból, amikor tökéletesen kipihentük magunkat, hanem abban a pillanatban, amikor megszólal az ébresztőóra; nem azért veszünk magunkhoz táplálékot, mert megéheztünk, hanem mert látjuk, hogy elérkezett az étkezés ideje; nem azért fekszünk le, mert fáradtak vagyunk, hanem mert az idő már indokolttá teszi, hogy nyugovóra térjünk. A modern társadalomban Khronosz teljes diadalát üli. Guido Tonelli
-
Az élet pont a nyugalommal kezdődik. Az egész világ egy hatalmas ringlispíl, de ha van egy hely, ahova vissza tudsz vonulni összeszedni a gondolataidat, akkor élsz igazán, hiszen ismered önmagad. Lehet millió ismerősöd a Facebookon, ezernél is több követés az Instagrammon, ha még saját magadat sem tudod helyre rakni igazán fejben, akkor nincs sok értelme. Talán ettől félnek sokan. Ezért is foglalkoznak inkább mások életével, mert a sajátjuk túl félelmetes útvesztő ahhoz, hogy nekivágjanak.
-
A technológia bonyolult, dinamikus rendszerben létezik (a való világban), ahol a harmad-, negyed- és n-ed fokú következmények megjósolhatatlan módon gyûrûznek szét. Ami papíron kikezdhetetlennek tûnik, szabadjára engedve teljesen másképp viselkedhet, főleg, ha másolni is kezdik és tovább adaptálják. Soha nincs garancia arra, hogy mihez fognak kezdeni az emberek egy adott találmánnyal, bármilyen jók is az eredeti létrehozók szándékai. Mustafa Suleyman
-
Egy nagyobb horderejû dolog jó néhány ember életére lehet hatással. Ugyanakkor egy kis dolog is rengeteg ember életét változtathatja meg. Mindegy, milyen jelentőségû dologról van szó, egy egész sor ember életére lehet hatással. Ezek a történések hoznak össze minket. Végtére is, ugyanolyan fából faragtak mindnyájunkat. Amikor történik valami, megszólal bennünk egy hang és összeköt minket egy adott helyzettel, a többiekkel. Olyanok vagyunk, mint a karácsonyfaizzók, a kis égők ugyanazon a vezetéken függnek, amely bárhogy kacskaringózik a fán, az égők egyszerre gyúlnak ki. Ha valamelyiknek halványul a fénye, ha nem alszik ki, a többi ugyanolyan erősen világít. Cecelia Ahern
-
Másodpercek, percek, órák, napok, hetek, hónapok, évek, évtizedek. Minden élet egy kifakult, hitványabb mása az előzőnek. Kelj fel, egyél, dolgozz, aludj, szaporodj és halj meg! Mindenki csak vár. Várja, hogy vége legyen. És közben mind színészek egy buta, színvonaltalan darabban, minden áldott nap.
-
A zsebkésével minden ember bemetsz egy jelet az élet fájába. Vannak, akiknél rajzolás közben félrecsúszik a bicska, és megsérülnek. Azért, mert nagyon izgatottak abban a pillanatban. Mert remeg a kezük a temérdek álomtól. Mert káprázik a szemük a világ gyönyörûségétől. Az ördögbe is! A föld nem szûnt meg forogni, mi?
-
Ahogy a víz ellentéte a tûznek vagy a szent a profánnak, úgy és olyannyira ellentéte a játék a mindennapi világnak és a mögötte rejtőző idegen világnak. Minden játék azzal kezdődik, hogy elhatárolja magát az adott világtól. Mágikus kört von önmaga köré. Körülkeríti önmaga terét, a játékteret. Hankiss Elemér
-
A farkasok juhokká váltak. Lelki tusák közepette történnek ilyen átalakulások. Megesik, hogy tigrisek nyalják a keresztet. Ha feltárul a komor kapu, nehéz hinni, de nem hinni: képtelenség. Bármily tökéletlen az emberi nem különféle vallása, még ha a hit alaptalan is, még ha a dogma körvonalai eltérnek is a megsejtett örökkévalóság körvonalaitól, a döntő pillanatban megrezzen a lélek. Az élet után kezdődik valami. Ennek a súlyát érzi a haldokló. Victor Hugo