Téma
Kiegyensúlyozottság idézetek
-
Ez pompás érzés volt, mert felfogtam, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lehetek, ha elengedem a negatív gondolatokat, és csak a jóra koncentrálok, meglátom a szépet a számomra nehezen viselhető dolgokban is, és odafigyelek magamon kívül másokra, hiszen az a fontos, hogy azok, akiket szeretek, boldogok legyenek, ettől pedig én magam is boldoggá válok. Leiner Laura
-
Hogy az önbizalomnak és a jó kapcsolatnak mi köze egymáshoz? Hát ez: ha jól érzem magam a bőrömben, és rendelkezem önbizalommal, akkor felnőtt emberként élek, és ezáltal felnőtt emberként fogadom el a másikat. Tisztában vagyok a saját hiányosságaimmal, és tudom, hogy közülük min tudok változtatni és hogyan tudok változtatni. A másiktól sem várom el a lehetetlent: nem tartom őt szentnek, nem tartom istennek, hanem embernek tartom, akinek szintén megvannak a maga hiányosságai. Embernek, akivel kölcsönösen és tudatosan építjük a kapcsolatot. Ezt hívnám én optimális állapotnak. De ez ritka, mint a fehér holló. Csernus Imre
-
Olvass el naponta néhány igaz szót, bölcs gondolatot, szép verset. Olyant, amit neked írtak. Hallgass olyan zenét, melyet nem a káosz, hanem egy magasabb rend szült. Könnyû megkülönböztetni, mert az utóbbi szép. Hozd helyre magad naponta. A légkör, amelyben élsz, szennyes. Tele van negatív adással, fullasztó, boldogtalan, koszos gondolattal. De te nézz a magasba, s hangold magad a nap sugarára. És ne felejts el esténként fölnézni az égre, hogy újra és újra eszedbe jusson: a végtelen gyermeke vagy. Müller Péter
-
A fenntartható boldogság nem a végletekről szól. Nem az eufóriáról és nem a hisztérikus nevetésről, bár néha ezek is hasznosak; nem a nagyobb házról, a még több pénzről és a szigorú fitneszéletmódról. Arról szól, hogy a saját fejünkkel gondolkodjunk, hogy a szükséges rosszból erényt kovácsoljunk, és kiélvezzük az értelmes pillanatokat.
-
Az, hogy komolyan vesszük az életet, nem jelenti azt, hogy egész életünket meditációban kell eltöltenünk, mintha a Himalája hegyei között vagy a régvolt Tibetben élnénk. A modern világban dolgoznunk kell, meg kell keresnünk a kenyerünket, de nem szabad belebonyolódnunk egy "tíz perc múlva öt óra, rohannom kell"-létbe, ahol semmiféle elképzelésünk sincs az élet mélyebb értelméről. Az a feladatunk, hogy egyensúlyt találjunk, ráleljünk a középútra, és főleg ne hajszoljuk túl magunkat, hanem tanuljuk meg egyre jobban leegyszerûsíteni az életünket. A mai életben a boldogság kulcsa az egyszerûség. Szögyal Rinpocse
-
Egyeseknél az érzelmek túlságosan lassan vagy éppen elhamarkodva alakulnak ki, vagyis mindig olyankor jelentkeznek, amikor nincs itt az idejük. Támogatás helyett megbénítják a lélek lendületét, megzavarják egyensúlyát. A lelki élet egyensúlyának zavarai gyakran abból származnak, hogy az érzelmek nincsenek összehangolva a többi lelki tevékenységekkel, vagy nem felelnek meg a külső körülményeknek. Gyökössy Endre