Téma
Kudarc idézetek
-
Tehetség mindig van. Viszont ahogy meg kell fogalmazni a zenét, az a kortól függ. A fogyasztói társadalom kinövése, hogy folytonos fogyasztásra ösztönöz, neked pedig állandóan új és új dolgokat kell csinálnod, mert két hét alatt lecseng egy videoklip - szabályos gyorséttermi fogyasztás, ami most történik, és az értékek nem tudnak így megmaradni. Amennyivel könnyebb ma egy zenekarnak érvényesülni, ugyanannyival nehezebb is, hiszen százezren vannak, és egy fiataltól nem lehet elvárni, hogy érezze meg, mi az értékes zene. Szikora Róbert
-
A mai negyvenévesek egyre többször emlegetik magukról, hogy ők az elveszett nemzedék. Ez bizony keservesen igaz. Közülük a legtehetségesebbek külföldre mentek. Az itthon maradottak, a hetvenes években, amikor fiatalok voltak, még nem rúghattak labdába, most pedig már nem, hiszen a mai húsz- és harmincévesek ott vannak a sarkukban. Mire pedig az átalakulás valami eredményt hoz, már nyugdíjasok lesznek. Elszállt az életük.
-
Ralph Lauren pólózó lovasa, vagy Izid Lacoste aligátora a golfpályákról szökött ki az utcákra, és az ing külsejére tette át a logót. Ennek ugyanaz a társadalmi funkciója, mintha az árcédulát hagyták volna rajta a holmikon: mindenki számára világosan hirdette, viselője mennyi pluszt hajlandó a stílusra áldozni. Naomi Klein