Téma
Kutya idézetek
-
Az iskolákban a gyerekeket arra kell felkészíteni, hogy a munka, amit végezni fognak, jelenleg még nem is létezik. Olyan gyorsan változik a világ, hogy az a tulajdonság válik leginkább piacképessé, ki milyen gyorsan tanul és tud alkalmazkodni új helyzetekhez. Többé nem az a fontos, hogy abban, ami régen volt, vagy most van, a legjobbak legyünk. Mert minden váltásnál új dolgokkal kell megküzdeni, új környezettel, új feladatokkal és új emberekkel, és ez mind új készségeket jelent. A siker kulcsává egyre inkább az alkalmazkodási képesség válik.
-
Az élet egyik nagy hiányossága az, hogy nincs bekezdésekre osztva, hiányoznak belőle a képaláírások, az írásjelek, nincs csengőhang, mely figyelmeztetné az embert, hogy sorsdöntő fordulat következik. A sorsdöntő fordulatok rendszerint megbújnak a jelentéktelen, hétköznapi események között. Tibor Fischer
-
A legtöbben életünk felét ábrándozással töltjük. Néha szép dolgokra gondolunk, általában azonban csupa negatívumra: olyasmin rágódunk, olyasmi miatt aggódunk, ami már megtörtént - vagy éppen nem történt meg. Én úgy döntöttem, elég sok mindenről maradtam már le emiatt, és többről már nem akarok. Azért végzek mindfulness-gyakorlatokat, hogy az első sorból nézhessem az életemet, szünet nélkül. Ruby Wax
-
Midőn látjuk, hogy egy kis nyomás az agyra eszméletünktől foszt meg, midőn minden huszonnégy órában alkalmunk van tapasztalni, hogy egy egészséges álom karjai közt - mikor is életszerveink mûködése nem is szûnik meg, csak lassú tevékenységre kényszerül, - több óra hosszant merőben elhagy öntudatunk: remélhetjük-e józan észszel, hogy ama nagyobb álomban, melyben a költő szerint "az a kis patak, a mely a szivet hajtja," végképen elapad, hullámaiból a gondolat szerve, az agyvelő idegszálai többé nem táplálkozhatnak - remélhetjük-e, mondom, hogy öntudatunk nem hagy el, hogy lelkünk szellemi mûködését folytatni fogja?! Mentovich Ferenc