Téma
Kutya idézetek
-
Nem volt zajos jelenet, szó is alig hangzott el, amiért csak hálálkodtam magamban, de érzelemtől túláradó jelenet volt, s éppen mert nem csordult ki a pohár, s nem döntötték fel indulatosan, még nyomasztóbban hatott az emberre. Valahányszor hevesen s féktelenül törnek ki az indulatok, a szemtanú megvetés vagy nevetségesség érzésében könnyebbül meg a feszélyezettségtől, mindig nyomasztóan megszenvedtem azonban azt a fajta érzékenységet, mely magába fordul, s szántszándékkal meggörnyed - óriás rabszolga - a józan ész hatalma előtt. Charlotte Bronte
-
Vajon a nagy területeken szétszórtan élő emberek millióiból, akik természettől fogva rendelkeznek egyéni szabadsággal, akik a természet törvényeiből kifolyólag sem egyetlen embert, sem testületet nem tekintenek uruknak, akiket a természet törvénye feljogosított, hogy a maguk módján keressék a boldogságukat, hogy saját magukkal és a tulajdonukkal azt tegyenek, amit akarnak mindaddig, amíg nem sértik mások ugyanolyan egyéni szabadságát, és e törvény jóvoltából védelmezhetik saját jogaikat és ellensúlyozhatják az őket ért sérelmeket, segítségére siethetnek embertársaiknak, akik valamilyen igazságtalanságtól szenvednek - ezekből a milliókból először is hogyan lesz nemzet? Hogyan lehet megfosztani mindegyiket Isten adta jogaitól, és addig soha nem látott emberekkel egy tömegbe tömöríteni, összepréselni, egységesíteni és mindezt megszilárdítani, olyan emberekkel, akikkel nincs kapcsolata, és akiknek a legtöbbjével szemben nem érez mást, csak félelmet, gyûlöletet vagy megvetést? Hogyan válik hozzá hasonló emberek alávetettjévé, akiknek természettől fogva nem volt felette hatalmuk, de akik most megparancsolják, hogy mit tegyen és mit nem szabad tennie, mintha csak uralkodnának fölötte; ő pedig az alattvalójuk lenne, aki előtt a jogok és kötelességek egyetlen mércéje az uralkodó akarata és érdeke, és aki a vagyonelkobzás, a bebörtönzés és a halál fenyegetésével kényszeríti engedelmességre? Ez nyilvánvalóan az erőszak, vagy a fortély, vagy mindkettő mûve. Lysander Spooner
-
A madár, begyében a tövissel, változhatatlan törvénynek engedelmeskedik; nem tudja, mi ûzi-hajtja, hogy fölnyársalja magát, s dalolva haljon meg. Amikor a tövis beléhatol, még nem tudja, hogy a halál közeledik, csak dalol, dalol, amíg csak annyi élet van benne, hogy egyetlen hangot kiadjon. De mi, amikor a tövisre fölnyársaljuk magunkat, mi tudjuk. Mi értjük. És mégis, mégis megtesszük. Mégis megtesszük.