Téma
Lélek idézetek
-
Anyánk világot teremtett körénk, nekünk adta érzékenységének felét. Ráadásul pedig az előttünk álló egész életet. Egy darabig fogalmunk sem volt, mit kezdjünk vele. Végül: mit tehettünk, besoroltuk ismertetőjegyeink közé. Élünk. És nyilvánvaló, hogy ebbe fogunk egyszer majd, talán szépen, belehalni. Tar Károly
-
Nem tudok elképzelni egy olyan Istent, aki jutalmazza és bünteti teremtményeit, vagy olyan akarata van, amilyent mi tapasztalunk magunkban. Nem tudok, és nem is akarok elfogadni egy személyt, aki túléli fizikai halálát; vagy hagyni, hogy a félelemtől, vagy abszurd egoizmustól gyenge lelkek dédelgessenek ilyen gondolatokat. Albert Einstein
-
Annak, aki hozzám hasonlóan úgy hiszi, hogy az ember a távoli jövőben sokkalta tökéletesebb teremtmény lesz, mint amilyen ma, elviselhetetlen, hogy akárcsak az összes többi érezni képes lényre, ily hosszan tartó, lassú fejlődés után teljes megsemmisülés vár. Azok számára, akik fenntartás nélkül vallják az emberi lélek halhatatlanságát, világunk pusztulása nem tûnik annyira félelmetesnek. Charles Darwin
-
Megszületünk, élünk, meghalunk. Néha nem feltétlenül ebben a sorrendben. Eltemetünk dolgokat, hogy aztán egyszer feltámadjanak. De a halál nem a vég. Akkor mire számíthatunk? Az biztos, hogy az életben semmi sem biztos. Az élet a legtörékenyebb, leglabilisabb, legkiszámíthatatlanabb dolog. Valójában csakis egy dolog biztos az életben, hogy nincs vége, amíg nincs vége.
-
Nem tudom, vizsgálják-e valamikor a tudósok az emberi szemnek a mélységeit. Mi van azokban a mélységekben, hogy láthatatlan sugarak szállnak belőle elő? És miért más minden sugár? Miért hideg ebben a percben? Miért meleg a másik percben? Jégnek a sugara és tûznek a sugara. Néha simít, mint a bársony, néha szúr, mint a tövis, néha üt, mint a mennykő. Gárdonyi Géza